A kubikból jöttem... (dedikált példány)

Előszó

Kedves Olvasóim, Barátaim!

Ünneplőbe öltözött a lelkem, amikor arra vállalkoztam, hogy legkedvesebb írásaimból szerény kis csokrot kössek azoknak, akik kitüntetnek érdeklődő figyelmükkel. Ez ma azért ritka kincs, mert oly kevés időt szánunk egymásra és a szép, az emberi, a meleg marasztalására. Megtisztelő bizalmuk erőt ad ahhoz, hogy igenis lehet, kell és érdemes lelki vendéglátásra invitálnunk egymást. Az emberi szó pillanatai, az emlékek gyöngyszemei a találkozások fényei és árnyai egy-egy hökkenetre megállítják az időt, melyet eszeveszetten hajszolunk és markában vergődünk.
Körülöttünk a mindenség a végtelen időtlenség mind-mind az egyetemeleges emberi értékek hordozója. az értékek, - mint a tudás, tisztesség, tartás, morál, a humánum, teljesítmény, szeretet, a türelem megél és létezik ellenünkre is; mert örök és bennünket túlélő.
Ne hagyjuk, hogy - Váci Mihály gondolatait idézve - a magashegységek szerpentinjein egyedül mendegéljenek. szegődjünk melléjük, fogjuk meg a kezüket, hisz velük és általuk leszünk gazdagokká.
Hiszem hogy az őszinte emberi találkozások megható, megrázó pillanatai, mosolycsalogató áramütései védelmet adnak a közöny, a cinizmus, a szeretetlenség és a magány már-már fullasztó kényszerével szemben.
Bízom abban, hogy életünk részévé válhat mindaz, amely elfogadásra kínálkozik, és örömosztó varázsa a sok bennünket nyomó fájdalmat és aggodalmat segít odavinni, ahol találkozhatnak az oly sokra képes emberi kezek, melyeket nem a pénz, a vagyon, hanem a humánum és a szeretet kulcsol össze; s ez záloga lehet az értékek szolgálatának. Vissza