Előszó
1919 június havában, amikor a Tanácsköztársaság fegyverrel küzdött hazánk fennmaradásáért, rendezte meg A köztulajdonba vett műkincsek első kiállítását a budapesti Műcsarnok 12 termében a Műtárgyak Társadalmasító Bizottság. "A forradalom vihara most összehordta késői igazságszolgáltatással mindenki számára azokat a kincseket, amelyek mindenki számára teremtődtek" - olvasható a kiállításról az Új Idők 1919. július 10-i számában.
Mindenkinek, elsősorban a művészetek kedvelőinek, szakértőinek izgalmasan érdekes és tanulságos, ugyanakkor fájdalmas olvasmány is e kiállításnak százoldalnyi képjegyzéke. Az addig köztulajdonba vett mintegy 4000 képző- és iparművészeti műtárgyból álló gyűjtemény több mint egyhatodát kiállították. Kezdve a kora reneszánsz mesterek alkotásaival, a nagy olasz, flamand, holland, francia művészek képeivel és szobraival folytatva, a posztimpresszionistákkal zárul a sor. Közöttük számos, világviszonylatban is jelentős alkotás szerepelt. Hazánk művészei közül Munkácsy 29 festményén kívül Székely Bertalan, Lotz, Mednyánszky több remekművét, a kortárs nagybányaiak, Rippl-Rónai, Koszta és mások képeit is bemutatták. Jogos volt a vélemény: "... olyan nagyszerű gyűjtemény, amelyért irigykedve fog reánk nézni nem egy a legnagyobb európai múzeumok közül."
Nagy kár - nemcsak képzőművészeti kultúránk vonatkozásában - hogy nem így történt. A felbecsülhetetlen értékű kincset, melyet az első világháború utolsó szakaszának zűrzavarában a Tanácsköztársaság meg tudott őrizni, a Horthy-korszak elpazarolta. Pótolhatatlan nemzeti értékeket adtak el, vittek ki az országból, pusztított el később a második világháború, majd a nyilas uralom. A megmentett részt a Szépművészeti Múzeumban találja meg a figyelmes látogató.
A haladó hagyományokat következetesen ápoló, nagy múltú Alföldi Nyomda - emlékezésül erre a magyar földön együtt soha nem látott gazdagságú képzőművészeti kiállításra - most megjelentette a Közoktatásügyi Népbizottság 1919. évi katalógusát.
Az egykori nagy kiállítás a dicsőséges 133 nap egyik jelentős emléke. A régi műalkotások megóvása, a művészetek ápolása ma: korunk olyan nemes kötelessége, mely a Tanácsköztársaság példája nyomán maradt reánk örökül.
Debrecen, 1979. év tavaszán.
Benkő Ferenc
Vissza