A középkori Szatmár megye települései a XV. század elejéig

Előszó

Budán, 1809-1810-ben egy 2 kötetes (258+391 p.) munka látott napvilágot, „Szathmár vármegye fekvése, történetei, és polgári esmérete" címmel. írója szirmai Szirmay Antal, királyi udvari tanácsos, több vármegye törvényszéki bírája „és a' költésben, 's vers szerzésben koszorús." Ez a mű már a harmadik megye története volt a deák nyelven kiadott Zemplén (1803) és Ugocsa (1805) után, de mint élőbeszédében és ajánlásában írja: „Első vagyok a Magyar írók közül, aki Jel-levelekből (Diplomaticae) anyai nyelvünkön írok, hogy a' több Nemesebb érzetű Nemzeteknek példáik után valaha mi Magyarok - is fel - ébredvén olyan munkáknak készítésére szenteljük erőnket, melyek a Nemzetnek becsületet, és a' Nemzeti nyelvnek - előmenetelt szerezzenek."
Amikor az irodalomtörténet a reformkort előkészítő nemzedék kiválóságait veszi sorba-számba, rendre elfeledkezik e jeles, (1747-1812) között élt táblabíróról, s e magyar nyelvű munkájáról, amely korának kiemelkedő szellemi teljesítménye volt, mondhatni azt is: Szirmayban a magyar történeti földrajz egyik megteremtőjét tisztelhetjük.1 Munkája természetesen nem lehetett teljes: egyrészt a felölelt időszak méretei akadályozták meg ebben (adatait a kezdetektől a XVIII. század végéig gyűjtötte), másrészt a gyűjtés földrajzi korlátjai. Mint ajánlásában írja, Ugocsából eredt, Zemplénben lakott és Szatmárban éltek atyafiai, tehát elsősorban e három megye levéltárai szolgáltatták a három évtizedes kutatómunka során az adatokat. A megyék, a családok levéltárai mellett igyekezett bőségesen meríteni a leleszi konvent országos levéltárából, akár utal erre tényre, akár elhallgatja. A dicséret mellett természetesen nem feledhetjük el, hogy munkájában számos félreértés is található. Csak egy példát említek, amikor a „Kántor" Derzsieket összekapcsolja a Hontpázmány nb-i Petri Derzs famíliával. De ebben a korban - hasonló kutatások hiányában - ez természetes. Bár minden megyének megszületett volna ekkor a Szirmayéhoz hasonló megyeleírása! S a gyűjtésben folytatója is akadt, közel fél évszázaddal később, Mándy Péter szolgabíró (1784-1873) személyében. Ő 1856-ban számos 1273-1408 közötti oklevél másolatát juttatta el a Magyar Tudományos Akadémiának.2 Az oklevelek az Akadémián ma már nem lelhetők fel, minden bizonnyal 1912-ben a nagy átadáskor a MOL-ba kerültek át, s a Mándyak eredetiben fennmaradt oklevelei mellé sorolták őket (DL 72374- 724 közötti másolatok). Mándy Péter volt az a személy is, aki talán egyetlenként az országban, Pesty 1864-es kérdőveihez kommentárt, azaz „vendégszöveget" fűzött3 (részben Szirmayra támaszkodva), s ezzel messze magasabb értékűvé tette Szatmár megye (sajnos éppen a szabad királyi város, Szatmárnémeti anyagát nélkülöző) beküldött anyagát.
Szirmay adatgazdagságához képest sokkal gyengébb mű a Borovszky Samu szerkesztésében megjelent Szatmár vármegye [ 1908], a MW sorozatban, pedig ekkorra már Csánki Dezső történeti földrajzának I. kötetét, az addigi kiadott oklevéltárakat. (pl. Károlyi, Anjou, Sztáray, Zichy stb.) is igénybe vehették volna a szerzők. Vissza