A középkori magyar vers ritmusa

Előszó

Részlet a kötetből:

"A középkori magyar verselésnek össze-visszabogozott kérdését bátor, ügyes kézzel szétfejtette és szálanként, kiteregette legújabb könyvében Horváth János. Műve, A középkori magyar vers ritmusa, a probléma szabatos fölállításával, módszeres eljárásával, új, az első pillanatra meglepő, utólag nem egyszer egészen természetesnek tetsző eredményeivel kétségkivül a legjelentősebb lépés régi irodalmunknak ebben az aránylag újkeletű problémájában.
A régi magyar vers kérdése hosszú ideig nem okozott gondot tudósainknak. Hogy középkori verseink egy részét mai ritmusérzékünkkel nemcsak élvezni nem lehet, hanem még olvasni sem, az köztudomású volt, de ott volt mindenki kezeügyében a természetes magyarázat: a versszerző jámbor szerzetest nem költői hivatásérzet hajtotta a latin hymnusok fordítására, hanem a vallásos áhítat vagy a kötelességtudás. Ambícióval igyekezett megoldani a fölvállalt föladatot, de nem a modern ember egyéni ambiciójával, hanem a középkor szellemében, szerzete érdekére gondolva, 'testvérei' és 'húgi' javára. Ha véletlenül megáldotta Isten némi fogékonysággal a vers zeneisége iránt, ha volt veleszületett ritmusérzéke és írókészsége, akkor tűrhető vagy épen jól ritmizálható magyar versekben szólaltatta meg a keresztény latin költészet magasan szárnyaló termékeit, a hymnusokat; ha botfüllel verte meg az Ur, és nehezen símult írásra kezében a toll, akkor döcögős, esetlen vagy épen ritmustalan sorokat adott, akárhányszor közönséges prózát. Vissza