A középkori Bosznia síremlékei

Előszó

A XIII. század vége felé, mikor az adriai tengerparton már monumentális dómokat építettek és Szerbiában gazdag freskókkal díszített kolostorépületeket emeltek, Boszniában egy olyanfajta népi művészet bontakozott ki, mely sajátos kifejezési formáját a sírkövekben, "stecci"-ben (Stecak,"álló", többesszáma) találta meg. A népmonda számtalan regével vette körül őket, amelyekben "görög sírkő"-nek, "mennyegzői sírkő"-nek, vagy "óriások sírköve"-nek nevezte. Bennük egy sajátos és ősi művészeti irányzat talált kifejezési formát, melyet a "stecci művészeté"-nek nevezünk. A stecci legrégibb formája az egyszerű sírkövek, amelyek a XII. század második felében és a XIII. század elején készültek. Korukat azokból a feliratokból állapították meg, amelyek történeti személyiségek tetteire utalnak. A XIV. század közepén találkozunk az első ornamentikával díszített steccivel. A XIV. század második felében és a XV. században jutott a síremlék-művészet fejlődésének csúcsára, míg a XVI. század első évtizedében erejét vesztette, és új formákat keresett. Keletkezésük helyéről, Boszniából, hamarosan a középkori boszniai állam egész területén elterjedtek. Mint ahogy ezt sok esetben megfigyelhettük, a síremlék állításának szokása nem tartotta Cegovinában, Montenegróban és Dalmáciában - hanem azokon a területeken is találunk steccit, amelyek soha nem tartoztak Boszniához: Likában, Szlavónia egy részén, sőt Nyugat-Szerbiában is. Vissza