A középkor alkonya

Előszó

A történetírást mindig sokkal jobban foglalkoztatja a kezdeteknek a kérdése, mint a hanyatlásé és a bukásé. Bármilyen korszakról van is szó, azt szoktuk vizsgálni, hogy mit ígér a következő korszaknak. Hérodotosz óta, sőt már régebbtől fogva, a családok, a nemzetek, a királyságok, a társadalmi formák és az eszmék eredete foglalkoztatja a leginkább az emberi szellemet. A középkori történelemben például oly szorgosan kerestük a modern kultúra gyökereit, hogy már-már úgy látszik: a középkor alig több, mint a reneszánsz előjátéka.
Pedig a történelemben, miként a természetben is, egyenlő súlya van születésnek és halálnak. A civilizáció túlérett formáinak látványa legalább annyi felismerést kínál, mint a friss formák növekedése. És néha rá kell ébrednünk, hogy egy kor, amelyben eddig főként az új eszmék születését kerestük, valójában az elfakulás és hervadás időszaka. Vissza

Fülszöveg

"A történetírást mindig sokkal jobban foglalkoztatja a kezdeteknek a kérdése, mint a hanyatlásé és a bukásé. Hérodotosz óta, sőt már régebbtől fogva, a családok, a nemzetek, a királyságok, a társadalmi formák és az eszmék eredete foglalkoztatja a leginkább az emberi szellemet. A középkori történelemben például oly szorgosan kerestük a modern kultúra gyökereit, hogy már-már úgy látszik: a középkor alig több, mint a reneszánsz előjátéka.
Pedig a történelemben, miként a természetben is, egyenlő súlya van születésnek és halálnak. A civilizáció túlérett formáinak látványa legalább annyi felismerést kínál, mint a friss formák növekedése. És néha rá kell ébrednünk, hogy egy kor, amelyben eddig főként az új eszmék születését kerestük, valójában az elfakulás és hervadás időszaka.
Az olvasó kezében levő könyv a XIV. és XV. század történelmét tárgyalja, s lezáró korszaknak, a középkor végének tekinti e századokat. E felfogás akkor alakult ki a szerzőben, amikor megkísérelte mélyebben megérteni a Van Eyck testvéreknek és kortársaiknak a művészetét, vagyis igyekezett a kor életének teljes összefüggésében látni alkotásaikat, s ily módon kibogozni azok jelentését. Eközben bebizonyosodott számára, hogy a korszak civilizációjának különböző megnyilvánulásaira sokkal jellemzőbb az, ami a múlthoz köti őket, mint a jövő bennük rejlő csírája."

"Ma már nehezen tudjuk elképzelni a művészet akkori helyzetét. Kevés maradt fenn abból a környezetből, amelybe a műalkotásokat helyezték, és maguk a műalkotások is csak kis számban maradtak ránk. Ezért olyan felbecsülhetetlen annak a néhány munkának az értéke, mely a magánéletet mutatja be. Ebből a szempontból egy festmény sem hasonlítható ahhoz a portréhoz, amelyet Jan van Eyck festett Giovanni Arnolfiniről és feleségéről. A festőnek ez egyszer nem isteni lények méltóságát kellett ábrázolnia, vagy főúri gőgöt kiszolgálni; szabadon követhette ihletét, barátait festette le házasságuk alkalmából. Vajon csakugyan a Flandriában Jean Arnoulphinnek nevezett luccai kereskedőt ábrázolja ez a kép? A lefestett személyek mindenesetre Van Eyck barátai voltak, ezt ő maga tanúsítja képe szignálásával, leleményesen és gyengéden; a tükör fölött ez a felirat áll: Johannes de eyck fuit hic, 1434, »Jan van Eyck volt itt«. Azt hinnők, még egy perce sincs. Hangja mintha ott lebegne a szoba csöndjében. A képből az a gyengédség és mélységes béke árad, amelyet csak Rembrandt talált meg újra. Hirtelen kitárul a kor derűs alkonyórája, amelyet - úgy hisszük - ismerünk, és mégis hasztalanul keressük a kor oly sok megnyilatkozásában. Itt a szellem végre boldog, egyszerű, nemes és tiszta, mint a korabeli magasztos egyházi zene és a megindító népdal." Vissza