A Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzet

Előszó

Részlet:
A múlt
A Tisza s melléfolyóinak szabályozását követően az Alföld képe gyökeresen megváltozott. A szabályozás előtti vadvízország - mely napjainkban talán csak a Duna-deltához hasonlítható - több mint száz éve a múlté. Pontos adatok hiányában is érdemes azért felidézni néhány emléket, mely régi írásokban és tudósaink munkáiból (Herman Ottó, Szűcs Sándor) ránk maradt. Jellemzésül kívánkozik ide Ralamb Kolos svéd királyi követ beszámolója az 1786-ban tett környékbéli látogatásáról: "Oly fölös számban él itt a daru, a vadlúd, túzok, vadkacsa és más kisebb szárnyas, hogy szinte elfedi a földet, és olyan tömegben repülnek, akár egy felhő."
A "rét" - mert csak így hívták régen a mocsaras vidéket - bőséggel ellátta a vad vidék lakóit. Kimeríthetetlenül ontotta a "rétes emberek" által gyűjtött madártojást, vadréce- és lúdfiakat, teknősöket, csíkokat és más egyéb halakat. A folyó szabályozásával a lápok, mocsarak szabad fiai, a pákászok, csíkászok, darvászok és más egyéb ősi mesterségeket űzők helyét fokozatosan szorgalmas parasztok foglalták el. A gátak közé szorított Tisza lassan beágyazódott medrébe, s a hajdan mesés állatvilág egyszerre eltűnt. Már nem indultak "tekenős békával" rakott társzekerek a bécsi ínyencek számára, s a csík a szegények asztaláról is eltűnt, de még a hetyke pusztai legények süvege mellett i egyre ritkábban játszhatott a szél ívesen hajló, csipkeszerűen foszlott, hamvas színű darutollal, a pusztai nemesség örök szimbólumával. Vissza