A kozákok

Előszó

Részlet a könyvből:
A kozákok. Kaukázusi történet.

Álomba merült Moszkva városa. Csak hébe-hóba lehetett hallani a kocsik zörgését a havas úton. Az ablakok sötétek, kialudtak a lámpák. A templomokban megkondultak a harangok, hangjuk végighömpölyög a szunnyadó város fölött s hirdeti a reggel közeledtét. Az uccákon kihalt az élet. Egy-egy szán szűk barázdát szánt a homokos hóban, a kocsis áthajt a túlsó oldalra s elszundikál, mialatt az utasára várakozik. Egy öregasszony ballag a templomba, ahol néhány rendetlenül felállított viaszgyertya vöröses fényt vet a szentképek aranyrámáira. A munkások fölkelnek a hosszú téli éj után s dolgukra mennek.
Hanem az uraknál még mindig este van.
Chevalier vendéglőjének egyik ablakából a leeresztett zsalu nyílásán át a törvény tilalma ellenére fény szűrődik ki az uccára. A bejárat előtt kocsik, szánok és kocsisok álldogálnak egymás hátára támaszkodva. Egy háromlovas postakocsi is várakozik itten. A kapus a bundájába húzva magát a ház sarkában gubbaszt.
- Ugyan mit tereferélnek azok odabenn? - gondolja magában a szolga - amikor éppen én vagyok a soros - s tovább bóbiskol az előszoba lócáján. A szomszéd világos szobából három vacsoráló fiatalembernek a beszéde hallatszik ki. Az asztalnál ülnek, az asztalon ételmaradékok és üres borosüvegek. Egyikük, egy sovány, gondosan ápolt, csúnya kis emberke, jóságos, fáradt szemeivel a távozni készülő barátját nézi. Vissza