A kozákok

Előszó

Szász Károlyé, a tudós püspöké és kitünő műforditóé az érdem, hogy a secesszió hivatalosan bevonult az irodalomba is. A Kisfaludy-Társaság idei nagygyülésén ugyanis az ősz költő - bár bizonyos méla rezignációval! - de konstatálta, hogy: "a szorosan vett szépirodalomban, a szinmű, valamint a regényirodalomban, sőt a lyrában is sok jelét látjuk a szecesszió nyomainak s nem ritkán annak századvégi teljes irányát." Egyuttal bizonyos büszkeséggel vegyes elégtétellel tette hozzá, hogy: "a Kisfaludy-Társaságnak sem felolvasásai, sem kiadásai körében nem látjuk feltünő nyomait a művészetben és irodalomban elharapózó szecessziónak."
Tehát az irodalomban elharapódzott a szecesszió - ha mindjárt a Kisfaludy-Társaság-ban nem látjuk is annak feltünő nyomait. Ez elől tehát elzárkózni nem lehet! Ám ez a kijelentés mégis ugy hangzik, mintha a hét egyiptomi csapás egyikének konstatálásáról volna szó. Egyike ez ama kijelentéseknek, melyek mintha diszkreditálni igyekeznének a modern művészetet s ennek kapcsán a modern irodalmat is.
Nos, ennek a vállalatnak az a célja, hogy rehabilitálja a modern irodalmat, vagy - ha ugy tetszik! - irodalmi szecessziót. Nem a publikum szemében; erre aligha van szükség, hiszen a világirodalom egész piacán ünnep egy-egy Zola s Tolsztoi regény, vagy Ibsen szindarab megjelenése, hanem azok szemében, kiket a könnyelmüen kidobott secesszió elnevezés megfélemlitett. És bár nem tudjuk: kiket "bélyegzett meg" Szász Károly az irodalmi szecesszionisták melléknévvel, (bár sejtjük, hogy nem azokat, kik az Akadémia és Kisfaludy-Társaság kedves regényirójának: Pálffy Albertnek nyomdokain haladnak!) mégis, ugy találomra bokrétába füzzük a modern szépirodalom óriásait, azokat, kiknek sorsa tán Balzac-kal kezdődött, Zolá-val győzött s most Tolsztoi és Ibsen vezérlete alatt küzd uralma fentartásáért.
És ha Szász Károly nemcsak óhajtja, de reméli is, hogy a Kisfaludy-Társaság ezután is hatvan éves pályájának szellemében és nyomain marad, mi is reméljük, hogy ez irodalom viszont megmarad a secessziónak ezen az utján, melyen annyi diadalt aratott. De óhajtani már inkább azt óhajtanók, hogy a magyar literatura eddig oly féltékenyen őrzött bástyáján is mihamarabb ott lengedezzék az a zászló, melyre ez a veszedelmesen hangzó jelmondat van irva: irodalmi szecesszió! Vissza