A körön kívül

Előszó

Megismerkedésünk részleteire próbálok visszaemlékezni, bár a részletek tulajdonképpen lényegtelenek. Az ismerkedés nem a bemutatással kezdődik. Később. Az ember mond valamit, amire a másik felfigyel és válaszol. Amit válaszol, másként hangzik, mint ahogy várta. Lopva, érdeklődéssel tekint a mellette haladóra. Kérdések és válaszok hangzanak el, néhány perc az egész, és az előbb még idegenek úgy érzik, közös titkuk van, amelynek birtokában elkülönülnek a többiektől; úgy érzik, azok fölé emelkedtek. Ilyenformán volt ez Bertukával megismerkedésünk első napján.
Én akkor tulajdonképpen Szádeczky Margitka udvarához tartoztam, s egy kissé több is voltam nála, mint egyszerű gavallér. Bertuka akkor jött haza Lausanne-ból. Az apák, Szádeczky Lajos és az öreg Boncza, jó barátok voltak, s úgy gondolták, nyáron Margitka tölt Csúcsán néhány hetet, télen majd Bertuka jön be Kolozsvárra - bálozni. A gavallérok egy része, köztük én is, így került ki Csúcsára, Szádeczky Margitka hívására.
Mi volt az, ami összehozott Bertukával, gondolkozom. Emlékszem, hogy első látásra nem tűnt sem szépnek, sem rokonszenvesnek. Kicsi volt, s abban, ahogy időközönként felnézett a mellette haladóra, volt valami fenyegető, valami, ami óvatosságra intett. Az ember huszonegy éves korában még keresi önmagát. Illesztgeti ilyen-olyan beállításba, keresi azt a valakit, akivé válni, akivé nőni akar. Képességeit bírálja, értékeli, igyekszik olyannak látszani, amilyenné válni szeretne. Bennem az akkori kort jellemző módon, két lény küzdött egymással. Az egyik már magáévá tette Haeckel tanításait a „világrejtélyek megoldásáról" (die Lösung der Welträtzel), nem botránkozott meg azon a kijelentésén, hogy a vallási dogmák beállítása szerint Isten "gázhalmazállapotú gerinces" (Gasförmiges Wirbeltier), az emberiség és saját boldogulását a természettudományok győzelmes előretörésében látta. Vissza

Fülszöveg

Lám Béla nagy sikerű önéletrajzi regénye - amelynek második kiadását veszi kezéhez az olvasó - régmúlt időkre emlékezik. Az első világháborút megelőző évben indul; a szerző feleleveníti világháborús viszontagságait, lényege azonban, hogy a történelmi viharokban megélt élet megnyugtató értelmét a második nagy világégés során szerzett tapasztalatok teljesítik ki. A fiatal Lám Béla ott volt a milliók között, akik a hadak útját járták, élete azonban - mint mindenkié - a közös szenvedések, megpróbáltatások és tántorgások ellenére is egyetlen a maga nemében. Ez az, amit regényében művészi erővel sikerült érzékeltetnie, ami izgalmasan érdekes olvasmánnyá teszi annak a hajdani "úrifiúnak" az élettörténetét, akit biztonságosnak hitt társadalmi köréből, a század eleji Kolozsvár polgári világából - vidám farsangok ízeivel s Boncza Bertukának, Ady Endre későbbi feleségének a felkavaró emlékével - mint pelyhet magával ragad az idők forgószele, hogy hadifogolyként, Kolozsvártól és Csucsától tízezer kilométerre, a messzi Szibériában ejtse földre. Hat év múlva orosz feleséggel tér haza a régi életkörbe, az ifjú asszony azonban, aki saját szűkre zárt világa szorításából éppoly szenvedélyességgel próbált kitörni, mint Bertuka, képtelen alkalmazkodni, s inkább kétéves fiacskáját is itthagyva, visszamenekül hazájába. Vissza