A könyvtári címleírás irányelvei és a testületi szerző

Előszó

Részlet a könyvből:

I. A KÖNYVTÁRI CÍMLEÍRÁS IRÁNYELVEI

A címleírási szabályzatok hibáiról Az utóbbi években a könyvtári címleírás1 szabályai a könyvtárosok érdeklődésének előterébe léptek. A szakfolyóiratok világszerte egyre több címleírási kérdésekkel foglalkozó cikket közölnek, a címleírási szabályzatok reflektorfénybe kerültek, és miután évtizedekig látszólag a legnagyobb megelégedésre teljesítették szolgálatukat, most nemcsak sűrűsödnek, hanem többségbe is jutnak a hangok, amelyek szerint e szabályzatok nem megfelelőek, fontos alapelveik elhibázottak, revíziójuk nemcsak elkerülhetetlen, hanem halaszthatatlan is. Különösen sokszor halljuk ezt a testületi szerzős címleírás szabályozásával kapcsolatban. Az amerikai könyvtárosok koncentrikus támadást intéznek e szabályozásnak, ha nem is az alapgondolata, de majdnem minden fontosabb konkrét szabálya ellen. Másrészről viszont a Porosz instrukciók körüli revíziós törekvések során egyre gyakrabban hallani a testületi szerzős címleírással kacérkodó német hangokat, a svájciak - bár csak szórványosan és habozva - már tettek is ebben az irányban lépéseket, a franciák pedig legutóbb gyors elhatározással elfogadták a testületi szerzős címleírás egy egyszerűsített verzióját. Mielőtt tulajdonképpeni témánkba belefognánk, fejtegetéseink terjedelmességének igazolására vessük fel a címleírási szabályok fontosságának kérdését. Erre azért van szükség, mert a nem-címleíró könyvtáros többnyire némi megdöbbent értetlenséggel vesz tudomást a címleírók mozgalmairól, és hajlandó nagyképűséget, fontoskodást, vagy kicsinyességet látni abban, hogy az utóbbiak mekkora hűhót csapnak egy-egy szűkebb szakmai problémájuk körül. Vissza