A könyvkötés művésze Váci György

Előszó

Részlet a könyvből:
"Valamikor a nyomdász és a könyvkötő - igen sok esetben - egy személyben kiadó és terjesztő (kereskedő) is volt. Ha magas színvonalon űzte mesterségét, akkor a művészi követelményeknek megfelelően tudta összehangolni a könyv egyes elemeit: a tartalomhoz illő méretet, a szöveghez illő betűtípust, a jól olvashatóság követelményeinek megfelelő betűfokozatot, a sor- és szóközöket, a szélek (margó) arányait, a papiros minőséget és színét, a fénylőn fekete festéket, az előzéklapot, a kötés anyagát és annak díszítőelemeit.
Mindez ma már a múlté.
A könyvkötő ma készen kapja a máshol - ívekben vagy kartonkötésben - kinyomtatott bekötendő vagy restaurálandó könyvet, s a rendelő ízlésének - ha van neki - megfelelően beköti olyan anyagba, amilyet a piacon szerezni tud. Én még diákkoromban mondhattam Szily Jánosnak, a Pápai Főiskolai Nyomda könyvkötőjének: itt van ez a könyv, szeretném, ha kecskebőrbe kötné, amely idővel majd szépen megbarnul. - Semmi akadálya uram - mondta a mester a szegény diáknak, akinek tekintélye volt, hiszen fagylalt helyett könyvre költött és egy némelyiket kecskebőrbe köttette. Persze nemcsak abba. E sorok írásakor, félévszázad múltán is megvan könyvtáramban Kosztolányi Dezső: Bűbájosok (1916) és Gulyás Pál: Tékozló (1934) című műve - kecskebőrbe kötve. Márványozott éllel és márványozott, vagy másként díszített előzéklappal.
1945 óta magyar könyvkötő - de kiadó sem - juthatott jó bőrhöz. Sőt, semmilyen bőrhöz sem, mert a műbőr - nem bőr. S ha nagynéha mégis kapott, abban sem volt köszönet a hitvány minőség, a rossz kidolgozás miatt. Mert a Rákosi-Aczél korszakban a könyvkötésre a bőrnek csak a selejtje jutott. Abból is csak egy pár évig. Meg vászonból sem volt kielégítő a választék, selyemből meg még kevésbé. Előtérbe került a nyl-kötés, mert azt drágán adhatták a kiadók és nem lehet tudni tartós-e vagy sem." Vissza