A kommunista kiáltvány

Előszó

Részlet:
"Marx: A kommunista kiáltvány
Az a munka, amelynek új magyar fordítását kapja ebben a füzetben az olvasó, a szocialista irodalomnak nemcsak egyik legrégibb, de egyúttal legelterjedtebb és legolvasottabb terméke is. Abban az időben született meg, amikor Európának majdnem minden állama nagy forradalmi átalakulások küszöbén állott, amikor a XIX. század második felében oly nagy befolyásra szert tett szocialista mozgalmak még csak csirájukban voltak, amikor a nagyipari termelés, a közlekedésügy, a munkásosztály kulturális és gazdasági felemelkedése Európa szárazföldjén még csak a kezdet kezdetéig jutott el, szóval akkor, amikor a kapitalista Európa, mi értelmében és terjedelmében, legfeljebb csak merész álmodozók, vagy nagyon is reális közgazdasági elmélkedők gondolatvilágában élt.
A XIX. század első felében az egész régi európai világ alatt megmozdult a föld. Mindenfelé új erők kértek bebocsáttatást, gazdasági és politikai nagy átalakulások nyugtalanították és foglalkoztatták az elméket, s noha pontos képét vagy szabatos rajzát az eljövendő változásoknak senki sem tudta megadni, eljövetelük bizonyossága nagy izgalmat, állandó velejáró foglalkozást váltott ki a lelkekből. Ennek az állandó nagy nyugtalanságnak, a folytonos izgalmaknak egyik fő forrása az a tény volt, hogy a XIX. század első fele egy eladdig hallatlan jelenséget termelt meg: az emberek szeme láttára ment végbe az, hogy a társadalom gazdagsága óriási módon meggyarapodott, miközben e gazdagságot megteremtő munkásoknak nyomorúsága és nélkülözése soha nem látott méreteket öltött. S így önkénytelenül felvetődött s feleletet követelt az a kérdés, hogy miképpen jön létre a társadalom állandó gazdagodása mellett a dolgozó néprétegek nyomora. Elmélkedők és közgazdák a tudománytól kértek e kérdésre feleletet, mások visszasírták a régi jó időket, a közvetlenül érintett munkások pedig hatalmas politikai mozgalmakat szerveztek, mint a chartisták Angliában; gépeket romboltak, mint a francia takácsok Lyonban; fölkeléseket, lázadásokat rendeztek, mint a sziléziai takácsok Németországban; vagy nemesi udvarházakat gyújtottak fel és földesurakat öldöstek le, mint a ruthén parasztok Galíciában. A nyomor és elégedetlenség hatalmas erői, más-más módon, de egyformán döngették az uralkodó hatalmak mindegyikének kapuit és egyrészt félelmet és az erőszakos brutális védekezés mozdulatait váltották ki belőlük, másrészt a gondolkodó tudósok, írók, művészek érdeklődését és rokonszenvét nagy mértékben hódították meg a fejlődő új világ törekvései számára." Vissza