A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja

Előszó

Ha majd - néhány év múlva - a középiskolás diák tanulmányaiban eljut a 20. századig, valószínűleg csodálkozó iszonyattal fog visszatekintei a korszak történetére. A lenyűgöző technikai fejlődés mellett a jövő tanulójának szemében minden bizonnyal a pusztítás és a barbár kegyetlenség időszakát is jelenti majd a magunk mögött hagyott század. Különösen tragikus a mérleg, amikor hazánk 20. századi történetén tekintünk végig: két modern háború példátlan pusztítása és embervesztesége, az 1919-es forradalmi és az azt követő ellenforradalmi terror, a trianoni ország-csonkítás máig ható következményeivel; a holokauszt iparszerű tömeggyilkossága, a nyilas rémuralom, majd a néhány évvel később kiépülő kommunista diktatúra, amely első másfél évtizedében Rákosi és Kádár vezetése alatt ma már nehezen képzelhető terrorral tartotta rettegésben a társadalmat.
Sokan megkérdezik: mi értelme van újból és újból felidézni a történelem sötét árnyait, felhánytorgatni a múltat? Nem volna-e üdvösebb, ha a szörnyűségek emléke századunkkal és az eseményeket átélő nemzedékekkel együtt enyészne el, és a jövő fiataljai tiszta lappal indulhatnának a 21. századnak? A gondolkodó, társadalmi folyamatokat figyelő ember számára egyértelműen nem a válasz.
Több okunk is van arra, hogy ne hagyjuk feledésbe merülni múltunknak ezeket a tragikus fejezeteit. Elsőként, mert a múlt akarva-akaratlanul is velünk és bennünk él, gesztusainkban gondolkodásunkban, erkölcseinkben és szokásainkban, sokszor irányt szab cselekedeteinknek még akkor is, ha ennek nem vagyunk tudatában. Mindaz, ami elődeink, nagyszüleink és szüleink nemzedékével történt, valamiként része nemcsak a mi, de gyermekeink és unokáink életének is. A nem-tudás tehát nem segíthet ezen, sőt gátolja a felnövekvő nemzedék önismeretét, társadalmi tisztánlátását.
Pedagógiai munkánk egyik fő célja éppen az, hogy felelős, önálló ítéletalkotásra képes, hazájukat szerető polgárokat neveljünk, és ez a múlt ismerete nélkül aligha képzelhető el. Különösen igaz ez a történelem azon időszakaira és folyamataira, amelyek alapjaiban érintik erkölcsi elveinket és demokratikus társadalmunk értékeit. Az iskolai oktatás-nevelésnek jelentős szerepet kell vállalnia abban, hogy olyan nemzedékek nőjenek föl, amelyek számára elfogadhatatlan mindenfajta embertelen diktatúra.
A múlt megismertetése elsősorban a történelemórák feladata, ám nevelésünk nem mondhat le a tanórán kívüli, évente ismétlődő alkalmakról sem, amikor alapértékeink megismertetéséről, az azokkal való érzelmi, morális azonosulásról van szó. A különböző iskolai programok számos lehetőséget nyújtanak erre; ilyenek nemzeti ünnepeink, de ilyenek a történelmi emléknapok is.
Az emléknap sajátossága, hogy a múlt felidézése mellett kegyelettel emlékezünk azokra, akik áldozatul estek a kommunista diktatúráknak, akik ártatlanul elszenvedték az elnyomást és terrort, vagy tevőlegesen szembeszálltak vele, mint 1956-os forradalmunk mártírjai. Emlékezünk mindazokra, akiket a lenini és sztálini elveken fölépülő hatalmi rendszerek megfosztottak életüktől, akiket bebörtönöztek, táborokba hurcoltak vagy integráltak, de ideszámítanak azok is, akiknek a hatalom tönkretette az egészségét, egzisztenciáját, akik nem tanulhattak tovább, akiket bepofoztak a téeszekbe, öngyilkosságba kergettek. Mert a kommunista diktatúrát sokan és sokféleképpen szenvedték meg. Bizonyos értelemben egész nemzetünk áldozata a kommunizmusnak, nemcsak a sötét ötvenes évek miatt, de amiatt is, ami utána jött: a Kádár-rendszer puhának mondott, lassan szétzüllő diktatúrája miatt, amelynek nyomán gazdasági válság, szegénység és morális meghasonlás maradt századunk utolsó évtizedére.
Nehéz és felelősségteljes feladatot ró a középiskolákra az emléknap megtartása. Hiszen a fentebb vázolt célok eléréséhez formális, sokszor lélektelen ünnepélyek aligha visznek közelebb. Olyan programokra van szükség, amelyek számot tartanak diákjaink érdeklődésére, és ezáltal hatékonyan tudják formálni a diktatúrákkal kapcsolatos nézeteiket, érzelmeiket.
Ehhez kíván hozzájárulni az Oktatási Minisztérium a jelen kiadvánnyal. Történészek és tanárok írták és állították össze ezt a kis könyvecskét, amelynek nem lehet célja a teljességre törekvés. Egyrészt a terjedelem szabott korlátot - hiszen a téma sajnálatosan kimeríthetetlen -, másrészt a történelemtudomány is csak részben dolgozta fel a kommunista diktatúrák történetét; számos kérdést illetően még a szakemberek is vitatkoznak, illetve nem áll rendelkezésünkre elég megbízható adat, tudományos értékelés (pl. a bolsevizmus áldozatainak száma, a Kádár-rendszer feldolgozása.). De pedagógiai gyakorlatunkban is járatlan út, amire lépünk, talán csak az október 6-i iskolai megemlékezések szolgálhatnak előzményül.
Természetesen nem a kinyilatkoztatás igényével, hanem a segítségnyújtás szándékával született a könyv. Az óra- és programvázlatokat tartalmazó rész sem kötelező érvényű, sokkal inkább ajánlás: így is lehet. Ezért van a kötet végén a pályázati felhívás, hogy segítségével megismerjük és a szakmai közvélemény is megismerhesse azokat a megemlékezési formákat, programokat, amelyek sikerrel alkalmazhatók középiskoláinkban. Vissza