A komáromi magyar szinészet története

Előszó

Részlet a könyvből:

A nemzeti színészet, ezen hatalmas eszköze a nyelv művelésének és csinosításának, jóllehet külellenség és belvillongás okozta hátramaradásunk miatt nem fejlődhetett elég korán, mégis büszkén mondhatjuk azt, hogy manapság mi sem maradtunk el ezen a téren a művelt nemzetek mögött. Nálunk is csaknem egyidöben fejlett az, habár lassan, de biztosan, irodalmunkkal és politikai közéletünkkel. A színészet kezdetét a középkorban kereshetjük és feltaláljuk nyomát a Béla király névtelen jegyzőjének krónikájában, hol meg van irva, hogy Árpád lakomáinál zenészeken kivül énekes joculatorok is működtek ; később Kun László udvarában találjuk a mimusokat, vagyis mimelőket; Valturani Péter olasz püspök 1483-ban azt állítá, hogy Mátyás király énekes társaságánál soha jobbat nem hallott. Zsámboki régi krónikairónk szerint a török többi közt az okból is indított II. Lajos királyunk ellen háborút, mert tudtára esett, hogy magyar uraink a lakmározás- és théátrumnak adták magukat.
A mohácsi vészt követő korszakban a török uralom alatt kevés figyelmet fordított a magyar irodalmára, toll helyett inkább fegyvert forgatott. Lantosaink, mimelőink dalokkal, vitézi játékokkal buzdíták a nemzetet. Ezek működéséről azonban nagy részben csak sejtelmeink vannak, mert rendszeres irodalom-pártolásra, terjesztésre, azon harczias időben gondolni sem lehetett. Sok irodalmi termék elpusztult, mielőtt nyomdába kerülhetett volna, sőt a mit kinyomtattak, a közül is sok elkallódott; kevesen ismerték fel még akkor azok becsét, pusztította török-tatár, kurucz-labancz. Vissza