A kolozsvári piarista templom

Előszó

Kedves Olvasó!
A római mitológiában Genius kezdetben az egyén, később egy-egy közösség védőistene volt. Manapság a genius loci azt a szellemiséget, légkört jelenti, amelyet fontos események színhelye kisugároz magából. Kolozsvár ősi szentélye a hajdani jezsuita, majd piarista templom keresztény múltunk szellemiségének fontos kútfője volt és reméljük az is marad. Az egyiptomi fáraók csak életükben voltak a nép körében, halálukban visszavonultak a sivatagban épített piramisok magányába. A piarista templom kriptájában nyugvó nagyjaink viszont életükben és halálukban is közöttünk akartak maradni. Örök jelenlétükkel emlékeztetni akartak, hogy amint ők megküzdöttek a hitért, a szülőföldért, a magyar és egyetemes kultúráért, úgy fennmaradásunkért nekünk is áldozatot kell hoznunk. A jezsuita és a piarista atyák a tanulóifjúság szolgálatába álltak. A költővel vallották, hogy az „ifjúság a hon virága", ő a jövő letéteményese, neki kell a régiből új világot teremteni. A vallás dolgaiban járatlanok olykor számonkérik a Biblia tanításában a „tudás fájának" tiltottá tételét, elhallgatva azt, hogy éppen a Szentírás tanítását követő kereszténység nyújtott tudást és teremtett európai kultúrát. A bibliai tilalom nem attól óv, hogy ne törekedjünk tudásra, hanem arra figyelmeztet, hogy emberként ne akarjunk Istennél is többet tudni és főleg ne mi halandó teremtmények döntsük el: mi a jó és mi a rossz, mi a fontos és mi a lényegtelen életünkben. A szerzetes atyák a templomot az iskola mellé építették. E közelséggel ki akarták fejezni, hogy templom és iskola, hit és tudás elválaszthatatlan egymástól. A hit a tudásban válik ésszerű meggyőződéssé, a tudás pedig a hitben találja meg a végtelen távlatait. A hit állít rá az Istenhez vezető pályára, a hit ad értelmet fizikai és szellemi erőfeszítéseinknek. Vissza