A kolozsvári Nemzeti Szinház évkönyve 1941/42-1942/43. sziniévad

Előszó

A kolozsvári magyar színjátszás a hősiesség jegyében született. Ez a sajátossága erősítette hivatástudatában az echós szekerek világától napjainkig. Hősiességével nyerte meg harcát, küzdelmét s tőle kapott kitartásához erőt. Dicső múltja nehéz, borús esztendeire is mindig hősiessége hozta a büszke éveket és évtizedeket. Ha a történelem idegen szekere zaklatva járt Erdély földjén s kerekei alá kerültünk, a szellem szabadította fel először magát s művészetek hajtottak bíztató sarjakat. Az ébredés műhelye elsősorban a színpad volt, fegyvere pedig a nyelv. Az állandó ébredés lehetőségét, a színpadot s a legbiztosabb fegyvert, a magyar nyelvet a kegyetlen idők sem tudták elvenni színészeinktől, mert hősiesség élt lelkükben s a lélek harcával szolgálták az erdélyi magyar színjátszás ügyét. Ha megfáradtak a küzdelemben, mint természetjáró beteg utrakeltek, hogy megerősödve térjenek haza, Kolozsvárra, kilátót építeni az erdélyi magyar közművelődés számára. Ha pedig itthon kedvezett a szerencse s nagyra duzzadt erejük, mint a tanítványokat a szolgálat -küldte őket szerte az országba a magyar műveltség napszámosaiként.
Másfélszázadra tekint vissza a kolozsvári magyar szín-játszás. Hőskorral kezdődött az úttörések idején s meg-ismétlődött hőskorral érte el a másfélszázados évfordulót. A Gondviselés kegyes volt színjátszásunk iránt. A küzdelmek és harcok ideje közé napfényes évtizedeket adott, amikor színpadunk hősiességét arra fordíthatta, hogy nyelvünk, irodalmunk ápolásának legfontosabb feladata mellett a világirodalom remekeit tolmácsolja idejében és gazdagon s zenei műveltséggel szolgáljon az erdélyi magyarságnak, így válhatott a kolozsvári magyar színház erdélyi köz-művelődési életünk egyik legfontosabb intézményévé.
Vissza