A kolozsvári Állami Magyar Opera 50 éve

Fülszöveg

A KOLOZSVÁRI MAGYAR OPERA ÖTVEN ÉVE az erdélyi magyar színháznak bámulatra méltó fejezete, de érdekes, tanulságos epizódja az egész magyar művelődéstörténetnek is. Operákat magyar nyelven a régi kolozsvári színház a kezdeteitől fogva játszott: például a Farkas-utcai kőszínház épületét is jó százhetvenöt évvel ezelőtt egy „hazai magyar" opera bemutatásával avatták fel. Mégis, egészen különleges jelentőségűvé és történelmi eseménnyé az avatja az operának, mint önálló intézménynek a létrejöttét, hogy az akkoriban alig másfélszázezres wosban már működött egy jól beindított komoly operaház, a kolozsvári román opera. És hogy emellett egy külön magyar opera is életképesnek bizonyult, az a kolozsrári „opera-jelenség" csodálatos voltát tanúsítja. Az elismerés és méltánylás azóta is szakadatlan lérusa mellett működését természetesen végigkísérte a bírálatok és támadások nem kevésbé kitartó ostinatóiSL is, amelyről ez az izgalmas könyv szintén beszámol. A legélesebb és leggyakoribb kritikák... Tovább

Fülszöveg

A KOLOZSVÁRI MAGYAR OPERA ÖTVEN ÉVE az erdélyi magyar színháznak bámulatra méltó fejezete, de érdekes, tanulságos epizódja az egész magyar művelődéstörténetnek is. Operákat magyar nyelven a régi kolozsvári színház a kezdeteitől fogva játszott: például a Farkas-utcai kőszínház épületét is jó százhetvenöt évvel ezelőtt egy „hazai magyar" opera bemutatásával avatták fel. Mégis, egészen különleges jelentőségűvé és történelmi eseménnyé az avatja az operának, mint önálló intézménynek a létrejöttét, hogy az akkoriban alig másfélszázezres wosban már működött egy jól beindított komoly operaház, a kolozsvári román opera. És hogy emellett egy külön magyar opera is életképesnek bizonyult, az a kolozsrári „opera-jelenség" csodálatos voltát tanúsítja. Az elismerés és méltánylás azóta is szakadatlan lérusa mellett működését természetesen végigkísérte a bírálatok és támadások nem kevésbé kitartó ostinatóiSL is, amelyről ez az izgalmas könyv szintén beszámol. A legélesebb és leggyakoribb kritikák az „operettkultusz" miatt érték az intézményt. Mondogatták is gyakran, hogy az alapvető hibát az elnevezéssel követték el: ugyanis, ha Operettszínháznak hívták volna, úgy csupa elragadtatott dicséret érné, hogy Iám, 2i Mágnás Miska, aLili bárónő, a. Marica grófnő és a Csárááskirálynő mellett az opera-irodalom olyan valóban rangbéU arisztokratái is ott szerepeltek a játékrenden, mint Turanáot hercegkisasszony és Nabucco császár, a Kékszakállú herceg és a Csoáálatos mandarin, Bánk bán és Hunyadi László, bezárólag a császárlány kezéről önként lemondó Háry Jánosig és Pikkó hercegig, oly előkelő túlvilági személyek társaságában, mint pl. a Bolygó hollandi. Az úgynevezett vidékies operett-kultusznak nemcsak a szélesebb néprétegek „kialakulatlanabb ízlése" volt a táptalaja: ez a kérdés bonyolultabb! Hiszen minden ősdramaturgiai hagyomány a színházi élmény elengedhetetlen mozzanatának tartja az énekszót is, a Játék pedig csakis a Táncban érheti el a megdicsőülését! És ez annak a bizonyos nagyközönségnek az alapvető színházi elvárása; és azért megy az operettbe, mertezt ott kaphatja meg.
A rendszerráltozás óta eltelt évtizedben, miután a kolozsvári prózai színjátszók lemondtak a népszínházi koncepcióról és főleg a stúdió-, klub- és zsebszínház keretei közé kívánkoznak, szinte teljes mértékben a kolozsvári magyar operára maradt a magyar nyelv színpadi kultuszának és a nagyszínházi élménynek helyi életbentartása. És mégis, milyen megható: a hagyományok hűséges szolgálata mellett a kolozsvári magyar opera éppen a legnehezebb ötödik és hatodik évtizedében többletként felvállalta a modern és kortárs operairodalom műveinek bemutatását is, Lajtha Lászlótól Orbán Györgyig és Vajdáig és ez reménységgel tölt el, hogy huszonöt év múlva ugyanilyen érdekes lesz e könyv akkor megjelenendő második kötete is.
A

Szőcs István Vissza