A klinikai endokrinológia és anyagcsere-betegségek kézikönyve

Előszó

A belsőszekréció mindenkor az orvoslás érdeklődésének és haladásának a középpontjában volt, fejlődése pedig szorosan visszahatott a medicina aktuális szemléletére és gyakorlatára.
Kutatásának hazánkban igen jelentős hagyományai vannak. Számos korábbi müvelője közül - a teljesség igénye nélkül - elsősorban Verzár Frigyes, id. Issekutz Béla és Mansfeld Géza nevét említjük. Utóbbi kettőnek a thyroxin sejtszintü hatásáról az 1930 -as években zajlott jelentős vitája ma már historikus érdekességü. Szemléletformáló jelentőségű volt a Kanadában világszerte nagy elismerésre és hírnévre szert tett Selye János munkássága, s az ehhez kapcsolódó stress-elmélet és generális adaptációs szindróma.
A közelmúlt és jelen experimentális kutatásai közül kiemelkednek Szentágothai Jánosnak és kiváló tanítványainak (Flerkó Béla, Halász Béla, Mess Béla), s utóbbiak munkatársainak, valamint Endrőczi Elemérnek, Stark Ervinnek és tanítványainak, de nem kevésbé Telegdy Gyulának, Makara Gábornak és munkacsoportjaiknak a neuroendocrin rendszer széleskörű funkcionális kapcsolataira és szerveződésére irányuló úttörő vizsgálatai és elméleti következtetései. Igen elismertek továbbá Spát Andrásnak és munkatársainak a mellékvesekéreg működésére irányuló jelentős molekulárbiológiai és sejtélettani vizsgálatai. Munkásságuknak köszönhető a magyar kísérletes neuroendokrinológia elismert és előkelően magasra értékelt rangja a nemzetközi kutatások élvonalában. Megtisztelő, hogy a fentiek közül Flerkó, Halász és Mess professzorok e könyv szerzői között szerepelnek.
A klinikai endokrinológia sorában meg kell említenünk Hajós Károlyt, aki nem csupán az allergológiának, de az endokrinológiának is avatott ismerője és művelője volt. Ő szervezte meg hazánkban az első endokrinológiai rendelést, s az 1935-ben megjelent „A belsősecretios betegséged c. könyvével komoly elismerést szerzett. A két világháború között és azt követően Haynal Imre tudományos munkássága a hypophysis-hypothalamus rendszerre, s ennek a pajzsmiriggyel való kapcsolatára irányította a figyelmet. Az akkori felfogással ellentétben - zseniális meglátással - leírta a „hypopituitaer hyperthyreosist", amit évtizedekkel később az egzakt TSH-vizsgálatok igazoltak is. Haynal és munkatársai a pajzsmirigy betegségeinek klinikuma mellett intenzíven foglalkoztak a hypophysis-diencephalon rendszer korrelációs zavarain alapuló egyéb kórképeivel is. Említést érdemel Sós Józsefnek a hazai golyva megelőzést és annak ötéves eredményét taglaló, 1955-ben megjelent közegészségügyi jelentőségü munkája is.
Fentiek ellenére azonban a klinikai endokrinológia valójában Julesz Miklós következetes és széleskörü munkásságának köszönhetően nyert igazán polgárjogot hazánkban. A "Neuroendokrin betegségek kórtana és diagnosztikája" c. alapvető müve 1957-ben jelent meg. E részletes, nagy tudásanyagra és széleskörű tapasztalatra épült kiváló munka ma is (haszonnal forgatható és számos alapvető útmutatást tartalmaz. Nem véletlen, hogy később Hollóval társszerzőségben német, majd orosz nyelven is kiadásra került, 1966-ban pedig Kovács Kálmánnal, ennek kiegészítéseként jelentette meg az „Endokrin betegségek gyógyítása és elméleti alapjai" c. másik alapvető művét. Munkásságát fémjelzi, hogy olyan szakembereket nevelt és indított útnak Szegeden, akik ma is az endokrinológia élvonalában munkálkodnak, s nem egy közülük komoly nemzetközi elismerésnek örvend. A Montrealban tevékenykedő Kovács Kálmán például, az agyalapi mirigy patológiájának világszerte egyik legelismertebb szaktekintélye. Kitüntető számunkra, hogy könyvünk ide vonatkozó fejezetrészének megírását, a nem kevésbé ismert és kiváló Horváth Évá\a\ (feleségével), valamint Slowik FeliciáwaX együtt vállalta.
A későbbiekben több olyan értékes monográfia látott napvilágot, mely a klinikai endokrinológia egyes részterületével foglalkozott. Ezek közül egyik legjelentősebb Gláz Editnek Vecseivel az "Aldosteron"-ról 1971-ben és Földes Jánosnak 1976-ban a „Basedow-kór"-ról megjelent kiváló összefoglaló munkája. Vissza