A kiválasztottak

Előszó

Részlet a könyvből:
A szél meghimbálta a virágos ágat, melyen egy magányos kis madár pittyegett. A madár felröppent és áthúzott a pap feje fölött, aki az árokparton ült. Olyan volt ez a madár, mint egy bársonyba, takart rubintkő, melyet parittyából hajítottak a tündöklő térbe. A pap szívében édes gyötrelem ébredt Veronika után. Most volt negyvenöt éves. Fekete szemét széles homlokától ezüsttel befújt vastag szemöldök választotta el. Pupillái nagyok voltak és rémültek, idegesen mozogtak fészkükben, melyet titokzatos vonalakkal rajzolt körül a rohanó idő. Kövér válla ernyedten pihent zömök törzsén. Sötét ruhája komorrá tette arcát. Szelid fájdalommal nézett az égre, mintha az árva pittyegőt keresné. Csodálkozott, hogy milyen szép most az ég. Nyugaton rubint, keleten zafir. Á fák bíborszínű pongyolákban állanak. Szerelmet leheli a táj. A falu nyugodtan áll az erős kősziklák alatt, melyek közül egyik úgy emelkedik ki, mint valami színekkel teleírt kecses obeliszk. Könnyű sóhajjal nézte a világos tájat, mely valósággal hangsúlyozta megrendítő belső szomorúságát. Két éve szereti Veronikát. Veronika tizennégy éves, még gyermek, elférne a tenyerében. Ha kimondaná azt a szót, melyen két év fantasztikus sóvárgásai pihennek, Veronika talán elrepülne, mint az a bolond pittyegő. Lecsukta szempilláit és kövér ujjaival halántékát simogatta. Szenvedett. Vissza