A kiválasztottak

Előszó

A szél meghimbálta a virágos ágat, melyen egy magányos kis madár pittyegett. A madár felröppent és áthúzott a pap feje fölött, aki az árokparton ült. Olyan volt ez a madár, mint egy bársonyba takart rubintkő, melyet parittyából hajítottak a tündöklő térbe. A pap szívében édes gyötrelem ébredt Veronika után. Most volt negyvenöt éves. Fekete szemét széles homlokától ezüsttel befújt vastag szemöldök választotta el. Pupillái nagyok voltak és rémültek, idegesen mozogtak fészkükben, melyet titokzatos vonalakkal rajzolt körül a rohanó idő. Kövér álla ernyedten pihent zömök törzsén. Sötét ruhája komorrá tette arcát. Szelíd fájdalommal nézett az égre, mintha az árva pittyegőt keresné. Csodálkozott, hogy milyen szép most az ég. Nyugaton rubint, keleten zafir. A fák bíborszínű pongyolákban állanak. Szerelmet leheli a táj. A falu nyugodtan áll az erős kősziklák alatt, melyek közül egyik úgy emelkedik ki, mint valami színekkel teleírt kecses obeliszk. Könnyű sóhajjal nézte a világos tájat, mely valósággal hangsúlyozta megrendítő belső szomorúságát. Két éve szereti Veronikát. Vissza

Fülszöveg

A fiatal erdélyi írónemzedék egyik legnagyobb ígérete Gagyi László. Írásaiból humor és báj árad, de érezzük benne azt a sorsharagot is, amely a hegyek közé zárt erdélyi falu életét napról napra kérdésessé teszi. Egy ilyen erdélyi falu a regény színhelye, hősei falusi figurák, cselekménye pedig egy szinte már tipikus falusi tragédia: a szektások elemi erejű mozgalma és benne egy kedves, eszes, talpraesett székely fiú küzdelme az élettel. Ez a nyomorúságban felnőtt gyermek a jobb élet világossága felé vágyódik, beleszeret a földesúr világszép lányába, de egy, még a szerelemnél is nagyobb erő, a társadalom merev előítélete, állja útját. A gyermek oly hősiességgel, amilyen csak gyermektől, s oly bátorsággal, amilyen csak hőstől tellik, hogy értékét bizonyítsa és hogy mégis megtalálja azt a szimbolikus fényt, amiért érdemes élni, megmássza a megmászhatatlannak hitt meredek sziklát, - s a regény itt jelképessé emelkedik, az örök emberi küzdelem megdöbbentő époszává.
Gagyi László azoknak az íróknak a rokona, akik a sors szorongatásában egy új nemzeti megújhodás útjait keresve lehajolnak a néphez és páratlan hitelességgel mutatják meg fajtájuk sebeit. Szektások a hősei, s mintha az ő komor szertartásaikból, makacs hitükből, racionális ésszel föl sem fogható rajongásukból merítene ihletet az író: színei megdöbbentőek, jelenetei monumentálisak, s ahogy az adventisták csapatát, a falusi tűz apokaliptikus látványát elénk tárja: remek írói teljesítmény, a valóságnak szinte már mítoszi fölidézése. A kiválasztottak olyan író regénye, aki nemcsak megérti népét, de ereje is van hozzá, hogy méltó erővel kiáltsa ki fajtája fájdalmát és szenvedését. Vissza