Előszó
A kis vereshajú
Köröskörül izzó fényben ragyogtak a hegyek, mintha a finom fenyőfák kigyúltak volna a bőséges nyárban, elegáns törzsüket magasra emelték s hejehujás vidámsággal éltek a napfürdőn.
A kis bányaváros, hegyek tövében, a parányi völgyfenéken piroscserepes házikóival, feketezsindelyes tetőivel apróra zsugorodva, mulatságosan árnyékba bújt, mint a legelő juhnyáj s csengő bégetéssel várta a hegyek hűs árnyékát...
Tikkadt volt a levegő, hiányzottak a kemény északi szelek, amelyek úgy át szoktak süvölteni a hegyek közt, hogy szinte magasba seperték az apró tetőket. A déli szelek is messze csücsültek s hetek óta nem volt eső, bágyadtan lógtak a piacon a gömbakácok levelei a nepomuki szent szobra körül. Csak a por volt vidám és tornyos és enyhe szitáló fátyollal borította be a kis várost, mely állandó s vidám csengéssel él.
A fecskék fészket raknak
A lakás négy szobából állott.. A szobák egymás hosszában vannak a sötét mellékutcára s egy hosszú és keskeny folyosószerű előszoba köti össze őket, úgyhogy minden szobának külön kijárása van. Ez kitűnően alkalmassá teszi a lakást, hogy a család legnagyobb leánya beházasodásra alkalmassá váljék.
Tudniillik Zsófika a práterutcai leánygimnázium kapujában találkozott egy fiatalemberrel, aki állítólag az unokahúgát várta, akiről azonban kiderült, hogy nem is a Práterbe jár, hanem egy más gimnáziumba s így Zsófikával találkozott. Ez a találkozás végzetes lett. Ebből következett, hogy a liliomutcai lakás első szobáját egy év és három hónap múlva külön kellett szakítani a többi szobától s ebben az új pár magának külön zugot csinosított fel.
Ebben a keskeny, egyablakos saját otthonban ül most is a két boldog szerelmes, a fiatal férj és feleség, most már egy éve és négy hónapja egy test és egy lélek. S mint ilyen, szoros összeköttetésbe került két ember, közös fronton harcolnak a lakás többi lakója, a szülők és a testvérek ellen.
Vissza