A Kis Rózsa

Előszó

Részlet a könyvből:
A szegény kis Campbell Rózsa menedéket keresett egy nap nagynénjei tágas szalonjában, hogy nyugodtan álmodozhassék bánatairól, anélkül, hogy félnie kellene, miszerint valaki megzavarja. Némi keserű örömet talált abban, ha sirhatott, és tapasztalásból tudva, hogy könyei csakhamar folyni fognak, már készen tartotta kezében zsebkendőjét, hogy azokat letörülhesse. Az ő gyenge és beteges kis teste mintegy elveszett az óriás karszék mélyében: nagy kék szemei reá voltak szegezve anélkül, hogy azokat látták volna, az őt körülvevő tárgyakra és sápadt arcán, korát meghaladó fájdalmas kifejezés volt látható. Meg kell vallani, hogy ha Rózsa a szomoruságra vágyott, nem választhatott volna ki magának alkalmasabb helyet. Ez a nagy, sötét és rideg szalon, leeresztett függönyeivel, nehéz kárpitjaival, ódon butorzatával és régi családi képeivel, igen kedvező volt a szomoru álmodozásra. Már csak külső tekintete is mélaságra inditott és az eső, mely szünet nélkül verdeste az ablakokat, azt látszott mondani a kis busongónak: "Sirj! sirj! én is veled sirok!"
Szegény Rózsa! az ő gondolatai nem igen lehettek vidámak. Anyját, ki születése után néhány hónap mulva halt el, soha sem ismerte és édesatyját egy évvel ezelőtt vesztette el, hosszas és kinos betegség után. Még gyászolta őt, és fekete ruhája annál jobban emelte ki arca sápadt szinezetét. A kis árva leány nem maradt azonban egyedül a világon: igen nagyszámu nagybátyák, nagynénék és unokaöcscsekből álló családja volt; hanem kevéssé ismerte e családját, mert ettől mindig távol élt atyjával, az Egyesült-Államok egy más részében. Ennélfogva mintegy idegen volt nagynénjei házában. Valósággal még nem is igen volt ideje hozzászokni, mert csak egy hét óta lakott benne. Vissza