A kis Mukk története

Előszó

Részlet a könyvből:
Niceában, az én kedves szülővárosomban lakott egy ember, akit kis Mukknak hívtak.
Bár akkor még nagyon fiatal voltam, még mindig nagyon jól emlékszem reá, különösen azért, mert az apám egyszer miatta félholtra vert.
A kis Mukk, mikor én ismertem, öreg legény volt már, de még mindig csak három-négy láb magas lehetett, amellett pedig csodálatos alakja volt, mert kicsiny és törékeny termetének nagyon nagy fejet kellett hordoznia, sokkal nagyobbat és vastagabbat, mint amilyen más embereké. Egészen egyedül élt egy nagy házban, és maga is főzött. Azt sem tudták volna róla a városban, él-e még vagy meghalt, ha a déli órákban nem füstölög a kéménye, mert négyhetenként csak egyszer jött ki a házából.
Este gyakran lehetett látni őt, amint a háztetőn sétál fel és alá, hanem az utcáról nézve azt hihette az ember, hogy egy nagy fej szaladgál egyedül a háztetőn. Én pedig és társaim rossz kölykök voltunk, akik mindenkit szívesen bosszantottunk és kinevettünk, ezért aztán mindig ünnep volt a számunkra, ha a kis Mukk kijött a városba. Azon a napon már előre gyülekeztünk a háza előtt, és vártuk, míg megjelent, és mikor aztán a kapu nyílt, s először a nagy fej bukkant elő a még nagyobb turbánnal, mikor testének a többi kis része utána következett, kopott kabátkában, bő nadrágban és széles-széles övvel, amelyen hosszú tőr lógott, olyan hosszú, hogy az ember nem tudta, hogy Mukk lóg-e a tőrön, vagy a tőr a kis Mukkon -, mikor így kilépett, akkor megtelt örömujjongásainkkal a levegő, magasra dobáltuk a sapkánkat, és mint a bolondok, úgy táncoltuk őt körül. A kis Mukk pedig komoly fejbólintással köszönt nekünk, és lassú léptekkel ment lefelé az utcán, amellett egyre csoszogott, mert olyan bő papucsot viselt, amilyet még sohasem láttam. Mi, fiúk, pedig utána futottunk és egyre kiabáltunk:
- Kis Mukk! Kis Mukk!
Még víg versikénk is volt, amelyet néha elénekeltünk a tiszteletére. Vissza