Előszó
Részlet a kötetből:
Rámás mester unokái.
Nagyban várták már a nyarat. Számtalan buzakalász lengette bojtos-rojtos koronáját; lángvörös ruhában pipacsok pompáztak mindenfelé és meg-megigazgatták az ágas-bogas koronát a fejükön. Szende búzavirágok vegyültek közéjük.
Ne találja Nyár uram pusztán a birodalmát!
Tömérdek zsenge tavaszi virág megszökött már. Némelyik nem tűrte a perzselő napsugarakat, más a kaszák, sarlók elől rettegett, melyeket itt-ott már pengettek az aratók.
A patakmenti réten - melyet Rámás Péter uram, a takács tart haszonbérben - le van már a fű kaszálva. Két unokája, Bandi és Kató tették ezt. Amint vége lett az iskolának, kijöttek ide. Kezdetben csevegtek hellyel-közzel kissé, kergették a hímes pilléket. Kezdetben, - de később annál szorgalmasabban dolgoztak.
A szorgos Kató rá sem hederit a buksi, talpas béka komára, amint az - fáradhatlanul brekegve - mindig ott lábatlankodik, lépten-nyomon ott ugrál előtte. Pedig a békák néha érdekes, dolgokat tudnak ám elmondani!
Bandi meg sem látta azt a kicsi tücsköt, aki olyan kecses táncot lejtett az ő gereblyéje körül a maga cirpelte muzsika hangjai mellett.
Az idő már estére hajlott, mire odakiáltotta a nővérének: Készen! - Az ő szénája már mind szépen meg volt forgatva.
Lefeküdt a földre, hatalmasat nyújtózott, csak ugy roppant bele minden csontja, és közben erősen ráfújt forró tenyerére. Mert azt ugyancsak feltörte ám a gereblye nyele!
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal