A kétéltü Goljadkin

Előszó

A normális lelkiállapot és a beteges lelkiállapot között nincsen határozott választó vonal és a legtöbb egészséges ember - talán naponként kerül olyan lelki állapotba, amely túl van a normális lelki állapot határán. Amíg az elmezavar tünetei, a téves képzetek, zavaros cselekedetek csak időnként, szórványosan jelentkeznek, nem vonjuk kétségbe a lélekállapot normális voltát és csak akkor kezdünk háborodottnak tartani valakit, ha a téves képzetek többé-kevésbbé urrá lettek rajta. Goethe találkozott önmagával és senki sem vonja kétségbe lelki állapota normális voltát, Goljadkin ur, regényünk hőse azonban ujra meg ujra találkozik önmagával, sőt beszélget, levelez, veszekedik azzal a lelkéből kivetitült képpel, amely énjének tükörképe - és betegnek, háborodottnak tartjuk, mert énjének megkettőződöttségéről való téves képzetei állandó tudattá váltak lelkében.
Minden embernek van önmagáról valamilyen kialakult képe, amilyennek gondolja önmagát a valóságban. Ez az önmaga mindenkinek a saját én-je, valamennyi élményének alanya, a maga képességeivel, dispositóival, ösztöneivel és szokásaival. Az én-ről való tudat nagyon változó, de bármit gondoljon is az ember különböző időkben önmagához tartozónak, az az igazi mag, melyhez minden önmagához tartozónak, az az igazi mag, melyhez minden önmagához számított tartalmat hozzácsatol, az én, a lelki alany állandó. Vissza