Előszó
Részlet a könyvből:
A király és druszája
Ezerhétszáznegyvenkettőben egy novemberi napon mutatott be egy fiatal nemest II. Frigyes királynak főhadsegéde, Lottum-Willich báró.
A királyt még akkor nem ruházta fel a "Nagy" melléknévvel a közvélemény. Ekkor még "Szép Frigyes" volt. Emlékezett a bemutatott ifjúnak a nevére is, az arczára is; még inkább az alakjára. Mikor az egyetemet meglátogatta egyszer a király, ezt mutatták be neki a professzorok, mint legjobb tanulót, legvitézebb kardvívót és legszálasabb legényt, S azóta még nőtt egy pár hüvelykkel. Kevés híja volt termetéből az egy ölnek. S ez óriás termet a legszabályosabb idomokban volt kifaragva: Apollo alakja, Mars izmaival; arcza elpirulásig ifjú, még hamvas, borotva nem érte: az arcz még egy gyermeké, de a lélek, mely tekintetében előtte jár, egy férfié.
- Te vagy a derék Trenknek a legnagyobb fia, Frigyes; a ki tavaly temetteték el, katonai pompával; tizennyolcz seb helyét vitte magával a sirba és az egész világ becsülését.
- Azt nem vitte a sírba, felség: azt a fiaira hagyta.
A királynak tetszett a merész válasz.
- Hát egyéb birtokot örököltél-e apád után?
- Igen, felség; a scherlaki uradalmat és a kardját. Ez a kettő elég arra, hogy felséged szolgálatába léphessek.
A király fölfogadta az ifjút a testőr-csapatjába. II. Frigyes testőrsége száznegyvennégy lovasból állt, akik mellett még egy kis csapat hadapród képezte magát leendő testőrül.
Vissza