A két szomszédvár

Előszó

Vörösmarty Két Szomszédvár című eposzát 1831-ben írta és az Auróra 1832. évfolyamában jelentette meg. A költemény, mely Vörösmarty eposzi korszakának befejezését jelenti, csak lassan tudta megkapni a maga nagy értékeinek megfelelő klasszikus helyet az irodalmi köztudatban. Berzsenyinek Kazinczy iskolájában kialakult klasszikus finomsága idegenkedéssel fordul el az eposz romantikus, bizarr realizmusától; Toldy Ferenc esztétikailag talán túlzó indoklással a Cserhalomnak nyujtja a legjobb alkotásnak járó pálmát. Csak Erdélyi János az első, ki 1845-ben az Irodalmi Őrben értékeli, erősen műfaji szempontokból, teljes elismeréssel és igazsággal Vörösmarty legkitűnőbb eposzának a Két Szomszédvár-at. Erdélyi után Kemény Zsigmond, Gyulai Pál és Beöthy Zsolt esztétikai tanulmányai döntő alapot adtak az eposz amaz értékeléséhez, amellyel az irodalomtörténet ma már a Két Szomszédvárat nemcsak Vörösmarty legjobb, hanem egyúttal a magyar irodalom egyik kitűnőbb eposzának tartja és tiszteli.
Irodalmi köztudatba ment át ennek az eposznak minden jelessége: a szilárd, egy ihlet áramából született szerkezet, a nyugodt epikai folyás, a zordonság gazdaságával felépített jellemzés, a teljes tragikai hatás, a nyelvnek plasztikai és festői monumentális ereje. Mindeme vonásokhoz két szempont megvilágító eredményét szeretnők még hozzáadni. Az egyik magára az eposzra, a másik pedig Vörösmartynak az eposszal kapcsolatos fejlődésére utal. Vissza