A két Henrik harca I-III.

Előszó

A Garonne vadregényes, sziklás és kavicsos partján, közvetlenül a víz szélén, régimódi kastély áll, három rideg vártoronnyal, amiket már csak az Isten kegyelme őrzött attól, hogy össze ne omoljanak. Egy darab meglehetősen elhanyagolt szőlő, egy csomó kivénült, korhadozó gyümölcsfa, egy kiaszott, tengődő rét meg néhány hold kavicsos szántóföld volt az egész uradalom, ami a kastélyhoz tartozott.
Gascogneban azonban szeretnek nagyzolni s a rezet is arany gyanánt fitogtatják. Ezt a kastélyt is hatalmas árkok vették körül, volt rendes felvonóhíd ja, a falak szélén és az őrtornyokon pedig félelmetes lőrések ijesztgették az arra haladót. A kastély falain belül azonban a fűvel és bogánccsal benőtt udvar, a füstös lovagtermek fölötte gyér bútorzata, a tömérdek díszes címer dacára is elárulta a szegénységet, bár a kastély gazdái azzal szerettek kérkedni, hogy télen, fia hiányában - marsallbotokkal fűtenek.
Sajnos, a rossz nyelvek ezzel szemben azt állították, hogy ez annyival is inkább túlzás, mert a kastély gazdái télen egyáltalában nem szoktak fűteni.
Öt-hat elkényszeredett sovány kutyájukat - falkának titulálták, az istállókban két tarbesi ló lézengett s a vár legutolsó gazdája, a család ősi dicsőségének emlékére, egy száz évesnél is öregebb sólymot tartott, amely azonban már legalább harminc esztendeje nem repült, mert vak volt szegény... Vissza