A két háboru közötti magyar irodalom II.

Előszó

Részlet:
"2. A Nyugat felbomlása. Új polgári irodalmi mozgalmak
Az 1919 utáni Nyugat természetesen nem csak azokból állt, akikről eddig szóltunk. Éppen azért választottuk példának a legnagyobbakat, hogy még világosabbá váljék tételünk: a Nyugat megszűnt mozgalmi egységként működni. A Nyugat hasábjain feltűnő új nemzedéknek teret adott ugyan, de csak tehetségük jogán kaptak teret, zászlajukat nem hozhatták magukkal, Amilyen nagy jelentősége volt a Nyugatnak a tekintetben, hogy teret adott a Nyugat nagyjai nyomába lépő új nemzedéknek /Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Erdélyi József, Sárközi György, Déry Tibor, Fenyő László, Fodor József, Weöres Sándor, Jékely Zoltán, Radnóti Miklós, Vas István stb.-ek lírájának, Földi Mihály, Márai Sándor, Pap Károly, Gelléri Andor Endre s mások epikájának s olyan új kritikusokat szólaltatott meg, mint Halász Gábor, Szerb Antal, Keresztury Dezső, Kerecsényi Dezső stb./, ugyanolyan mértékben gátjává is vált annak, hogy keretei között valamiféle világnézeti-művészeti megújhodás induljon meg, hogy a Nyugat álljon élére az új helyzet új problémáival küzdő kulturális frontnak. Az az egyeztető szerep, melyet Babits az irodalmi jobb- és baloldal között, nemcsak nem sikerült, de visszatetszést váltott ki, mert mindenki érezte, hogy az egyezkedés csak elvtelen lehet, "Az írástudók árulása" körüli vita körüli gyakorlatban azt mutatta meg, hogy Babits vissza akarja fogni az írókat s folyóiratát a politikai harctól éppen akkor, midőn ez a harc, a hitleri fasizmus előretörésekor élet-halál harccá kezdett válni. Osvát Ernő halál után pedig kiviláglott Babits és Móricz közös szerkesztése során, hogy Babits sem Ignotus 1918-as polgári radikális vonalát, sem Móricz parasztforradalmiság felé vezető, egy népfront létrehozását célzó szélesebb körű demokratizmusát sem vállalja." Vissza