A két faragó Kapoli

Előszó

Ez év elején jelent meg e sorozatban, Manga János tollából, első olyan nagyobb lélegzetű monográfia, mely egy népművészünk életét és munkásságát tárgyalja. Az is faragóról és ugyancsak somogyiról, Tóth Mihályról szól. Népművészekkel életrajzszerű feldolgozásban érdemileg csak Madarassy László foglalkozott a két világháború között. öt is a faragók érdekelték és első ilyen irása az 1934-ben megjelent „Barna János a feszületfaragó". következő évben „Művészkedő magyar pásztorok" könyvében már 12 faragópásztor életéről és művészetéről ír, köztük 6 dunántúliról. Idősebb Kapoli Antalnak is szentel egy fejezetet. Bár ezt a műfajt ő vezette be és így úttörő e téren, mégis novellisztikus leírásainak felettébb csekély a tudományos értékük. Malonyai is irt már egyes faragókról ötkötetes munkájának balatonkörnyéki és palócföldi kötetében azonban nem ment túl a riporter érdeklődésén és értékelésén. Manga János életrajzírása az első, mely tudományos igénnyel lép az olvasó elé. Vájjon mi az oka egyrészt annak, hogy régebben ezt a műfajt nem gyakorolták, másrészt, hogy az a kevés is ami eddig napvilágot látott, kivétel nélkül a fafaragókkal foglalkozik? Az előbbinek nyilván az, hogy régebben még a szakemberek is nem az alkotót, hanem az alkotást tartották fontosnak, a népművészet nem volt szemléletükben személyekhez kötött, sőt éppen a személytelenséget tartották egyik jellemzőjének. Amikor pedig a népművészetnek divatja lett, akkor természetesen a kereskedelem csak a tárgy és nem az alkotó iránt érdeklődött, mert hiszen ez jelentette számára az üzletet. A második kérdésre a felelet ugyanebből a szemléletből adódik. pásztorfaragás ugyanis leginkább személyhez, illetőleg az alkotójához kötött. Itt hat legkevésbé a közösségi ízlés és itt érvényesül legerősebben az egyéni felfogás. Éppen ezért figyeltek fel szakembereink a pásztorfaragásoknál az alkotóra. Ma már tudjuk, hogy a közösségi ízlésen belül a népművészet minden ágában fellelhető az egyén alakító keze, egyéni ízlése. A pásztorok egymástól távol, falujuk lakóival is ritkán érintkezve folytatták mesterségüket és művészetüket. Műveik is mind az egyedüllét óráiban, a kezükre adott állatok őrzése közben készültek. Akár más gyakorlott faragópásztor mellett tanulták a művészkedést, átvéve annak stílusjegyeit, akár néhány látott pásztorfaragástól inspirálva, magukra hagyatva indultak el, az első alkotások mindig saját használatra vagy rokonok, ismerősök számára készültek. Ez is oka annak, hogy művészetük sosem került egy nagyobb közösség ízlésének irányító befolyása alá. Művészetüket kívülről irányító tényezőként a kereskedelem lép fel akkor, amikor egy-egy faragópásztor hírnévre tesz szert és így az üzlet szempontjából „felkarolják". Voltak olyanok, akik ennek az „irányító erőnek' engedtek, de szerencsére ezek adták faragópásztoraink kisebb százalékát. A két Kapoli a mai napig nem engedett a kívülről jövő befolyásnak. Mielőtt feladatunk érdemi tárgyalásába kezdenénk, köszönetet kell mondanunk mindenekelőtt a két faragóművésznek, hogy adataikkal segítségünkre voltak, Takáts Gyulának, gyűjtésével és a vezetése alatt álló múzeum anyagával - bár az utóbbiból keveset közlünk - oly arányú támogatást adott, ami munkánk megírását a legnagyobb mértékben elősegítette. Budapest, 1954. augusztus hó
A szerző Vissza