Előszó
Részlet "A kertészék Katója" című műből:
- Kedves fiam, belátod-e végre, hogy igazam van?
- Igen anyáin, sajnos, be kell ismernem.
- Miért tűröd akkor, hogy ismét pusztába kiáltó szó legyen...
Tovább
Előszó
Részlet "A kertészék Katója" című műből:
- Kedves fiam, belátod-e végre, hogy igazam van?
- Igen anyáin, sajnos, be kell ismernem.
- Miért tűröd akkor, hogy ismét pusztába kiáltó szó legyen beszédem? Hiába, szemébe kell néznünk a valóságnak, nem tudok többé ugy gazdálkodni, mint szeretnék; a legjobb akarat is tehetetlen a közeledő, hatvanadik esztendővel szemben. Akarod vagy nem: fiatal aszszonyt kell hoznod a Brandner-udvarba, aki friss tetterőt állíthat sorompóba.
Az okos, erélyes arcú öreg hölgy könnyebbülten lélegzett fel. Szeretett minden feladatával gyorsan végezni. E kora reggeli órában felöltözött már az egész napra; kétszeresen örült, hogy e kijelentésen túlesett s lezárhatta a meg-megismétlődő vitát. Most gépiesen simogatta a hófehér, régi, szép vert csipkékkel diszitett asztalteritőt s izgatottságában csomókba gyűjtötte össze a ropogós, fehér kenyér morzsáit. Azután, hogy a csend még mindig tartott, sürgetően nézett fiára. Ez vele szemben ült.
Brandner György, a fiu magas, karcsú, harmincötéves férfi. Az egész ember élőszobra az erőnek és akaratnak; acélizmu, bronzarcu. Jellegzetes arcán minden vonás kiéleződött. Mélyen-kék szeme, mint biztos öbölbe, rejtőzött élesen domborodó homloka alá s kedvetlen tekintettel válaszolt a kérdő anyai pillantásra.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal