Fülszöveg
2005-ben jelent meg az első könyvem, Jákob Naplója címmel. A hatodik gyermekemről írtam, aki kromoszóma rendellenességgel, Down-szindrómával született. A könyv végigkövette kisfiam fejlődését és azokat az érzelmeket, amelyek ezen időszakot végigkövették. Sokan kérdezték, lesz-e folytatás.
Jákob iskolás lett. A másságát feldolgoztam és elfogadtam. Mégis sok mindenben másként kellett döntenem, épp a másságát figyelembe véve. Az elfogadás érzelemhulláma után azt hittem, nem lesznek fájó dolgok. Voltak és vannak. Az, hogy megnézik? Már régen nem téma. Valahogy ez már nem zavar, hiszen tudom és tapasztalom, hogy az emberek hajlamosak rácsodálkozni arra, ami más. Jákob arcocskája eltér az európai megszokott arctól. Megnézik, de nem érzem bántónak. A városban, ahol élünk, ismerik. Sokan ráköszönnek, megsimogatják.
Azt hiszem, nagyon boldog annak ellenére, hogy vele kapcsolatosan sok mindenben az „észérvekre" hagyatkozva döntöttem, és nem a szívemre hallgatva.
Könyvem címeként azt...
Tovább
Fülszöveg
2005-ben jelent meg az első könyvem, Jákob Naplója címmel. A hatodik gyermekemről írtam, aki kromoszóma rendellenességgel, Down-szindrómával született. A könyv végigkövette kisfiam fejlődését és azokat az érzelmeket, amelyek ezen időszakot végigkövették. Sokan kérdezték, lesz-e folytatás.
Jákob iskolás lett. A másságát feldolgoztam és elfogadtam. Mégis sok mindenben másként kellett döntenem, épp a másságát figyelembe véve. Az elfogadás érzelemhulláma után azt hittem, nem lesznek fájó dolgok. Voltak és vannak. Az, hogy megnézik? Már régen nem téma. Valahogy ez már nem zavar, hiszen tudom és tapasztalom, hogy az emberek hajlamosak rácsodálkozni arra, ami más. Jákob arcocskája eltér az európai megszokott arctól. Megnézik, de nem érzem bántónak. A városban, ahol élünk, ismerik. Sokan ráköszönnek, megsimogatják.
Azt hiszem, nagyon boldog annak ellenére, hogy vele kapcsolatosan sok mindenben az „észérvekre" hagyatkozva döntöttem, és nem a szívemre hallgatva.
Könyvem címeként azt választottam: a kerítésen túl. Hogy miért? Mert valahogy elkerítődünk... Kirekesztettek, vagy kirekesztjük önmagunkat? Mások lettek a problémáink és ez tett minket mássá? Miért van az, hogy arra, aki belép az ajtónkon akaratlanul bizalmatlanul, nézünk, vajon mit akar? Mit néz? Mit lát? Miért és mitől leszünk mások?
Talán segítséget nyújt a kezdeti időszakban, azoknak a szülőknek, akik először ölelik magukhoz sérült picinyüket, amikor tanácstalanul állnak és nagyon egyedül érzik magukat.
Megpróbáltam körbeölelni azokat a témaköröket, ami sok sérült kisgyermeket nevelő család számára fontos. Megpróbálom megérteni és megértetni a történéseket. Megpróbálom leírni és talán segítség lesz az újonnan érkezettek szüleinek, egészséges gyermekeiket nevelő nagy többségnek, hogy ők is megértsék, elfogadják, és ismerjék meg ezt a kialakított „más" világot.
Könyvem megírásában sok szülő tapasztalatát felhasználtam, hiszen többen, helyesebben, jobban látunk.
Vissza