A Keresztút tizennégy állomása

Előszó

A keresztút - tizennégy állomásával - körülbelül ötszáz éves ájtatossági gyakorlat, az eredete azonban négyszer olyan idős. Egybeesik azzal a pillanattal, amikor a kereszten függő Krisztus szívét átszúrta a katona. Ekkor jött létre Krisztus misztikus teste, vagyis azoknak a közössége, akik - Szent Pál szavait használva - nem akarnak másról tudni, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. A keresztút állomásai kegyeletes eszközök arra, hogy a hívő ember elmerüljön Jézus szenvedésében, amely az emberiség megváltásának egyetlen eszköze.
Nem csoda, hogy a hívek ösztönszerű lelkesedéssel fordultak a keresztút állomásai felé. Eggyel több bizonyítékot adtak ezzel arra, hogy az igazhívők ösztönös megérzése, vagyis a sensus fidelium, az igaz hit jele. Az sem meglepő, hogy Krisztus földi helytartói annyi privilégiumot és búcsút fűztek a keresztút járásához, amihez viszonyítva csekély mindaz, amivel az Egyház által elfogadott és ajánlott minden más ájtatosság büszkélkedhet.
Csak a kényeskedő nézhet ferde szemmel arra a tényre, hogy az állomások számát csupán háromszáz éve rögzítették tizennégyben. Csak kicsinyes gondolkodás kifogásolhatja, hogy a Szentföldtől távol fogalmazták meg az állomásokat. Ez a távoli hely épp az a Németország volt, ahonnan Luther ki akart irtani minden babonaságot, különösen a búcsúk elnyerésének gyakorlatát.
Ahol nem járt sikerrel, azaz Németország katolikusnak megmaradt részein, a feszületek mindmáig állandó tartozékai a tájnak. Ott a templomtornyok csúcsán álló kereszt még mindig emlékeztet a természetfelettire, amit a keresztre feszített Jézus tanúsít a leghatásosabban. Adja Isten, hogy hathatós védőpajzs maradjon a naturalizmus férge ellen. Vissza