A keresztény egyház története VII/1-2.

Előszó

A harmincéves háború végétől a francia forradalom kezdetéig tartó átmeneti jellegű egyháztörténeti korszak jellemző vonásai: 1. a pápaság világi hatalmának háttérbeszorulása; 2. a világi hatalmak megerősödése a középponti egyházkormányzati hatalom rovására; 3. a janzenizmussal és az államegyházisággal folytatott küzdelem; 4. az ú. n. felvilágosodás; a jezsuita rend feloszlatása.
Az Egyház történetében most következő átmeneti jellegű korszak, a harmincéves háború befejezésétől, 1648-tól 1789-ig, a francia forradalom kitöréséig ér, tehát hozzávetőleg másfél századot ölel át. A kép, amit nyújt: sivár, majdnem vigasztalan. Európa és az Egyház életének e 140 éve alatt, úgy tetszik, mintha fokozatosan vonulnának ki az Egyházból mint földi szervezetből, az életerők, szervezetének alig van olyan eleme, amely ne mutatná a belső erők fokozatos meggyengülését. A pápaság, a bíborosi testület, kúria, főpapság, papság, egyházi tudományosság: sorra mutatják a feladatuk szintjéről való aláhanyatlást. Velük szemben az európai társadalomban csupa olyan jelenség mutatkozik, amely ellenségesen szemléli az Egyház természetfölötti küldetését, tanításait, életét, nem egy esetben magát a létét, legalábbis az Egyháznak mint földi testületnek, kormányzati hatalmát. LEGSZEMBETŰNŐBB a pápai hatalom hanyatlása. Ez a hanyatlás mindenekelőtt a pápaság világi hatalmának az európai politikai életben való háttérbeszorulásából fakad. Egyháztörténelmünk ötödik kötetében sok alkalom volt rá, hogy megmutassuk a pápaság világi hatalmának fejlődését az 1300-as évek végétől az 1500-as évek közepéig. Láttuk, mint horgonyozza V. Márton pápa, a hatalmas és okos Colonna, a gyakorlati politikus érzékével a pápaság világi hatalmát Rómához. Vissza