A képzőművészi nevelés problémái és a magyar művészet

Előszó

Újabban mind általánosabb elfogadásra talál a következő tétel: A képzőművészi (szobrász, festő) nevelésnek nem lehet az a célja, hogy művészetei" (tanítson. A művészet egy titokzatos erő. mely a művészben van s mely saját törvényei szerint nyilatkozik meg. Ha nincs meg a növendékben ez az erő: a művészi igényeket kitűző neveléssel csak furcsaságokra ronthatjuk esetleges mesterségbeli készségeit. Ha megvan: az ilyen idegen behatással csak megzavarjuk egyéni törvényei szerint fejlődését. Ami pedig éppen leglényege a művészi alkotásnak.
Mármost: minden évben! bizonyos számú növendék jelentkezik művészi neveltetésre. Lehet, hogy megvan bennük ez a sajátos erő, lehet, hogy nincs meg. A fejlődés e fiatal fokán a legkitűnőbb szakértő is csalatkozhatik ennek megállapításában. Az ilyen fiatal embernél nagyon könnyen tehetségnek tévedhetjük azt: ami csak kézügyesség és jó emlékező vagy kombináló képesség. Viszont: sokszor az, amit a tehetség teljes hiányának, valósággal ügyefogyottságinak nézünk: éppen az ősileg sajátos tehetség tántorgása: hogy megtalálja az ő sajátosan különálló erőinek kifejezési módját.
Egyetlen bizonyossági van, amire ráépíthetjük a képzőművészeti nevelést. És ez: a mesterségbeli tudásra mindenkinek szüksége van, akár tehetség, akár nem. A képzőművészi nevelésnek célja tehát nem lehet más: mint a szobrászat és festészet mesterségének megtanítása... Vissza