A kékesi vendégek/A házasságok az égben köttetnek/A gazdátlan trón

Előszó

Részlet a könyvből:
"- Hát elmegy, Luló?
- Elmegyek, Amálka. El kell mennem... Már ma megnyilt a kiállítás. Holnap utazom. Keresztmamáék kívánsága és én engedelmeskedem...
Sóhajtott jámbor arccal és kissé kopaszodó kerek fejét lehajtotta. De a leány szigorú arca nem lágyult el.
- Az a gyanum, hogy maga mindenáron Pestre akart menni.
- Én? Amálka! Én? Ilyet gondol maga rólam? Nem hallotta mit mondott keresztapa tegnap déluátn is a plébános úrnak? Hogy a magyar gazdának éppen a hátramaradottság a hibája, a hiányos szakműveltség. S hogy pártolni kell az ilyen életrevaló eszméket, mint a mezőgazdasági kiállítás...
- Maga nagyon jól tudja, Luló, hogy én nem vagyok süket. Hallottam. De hallottam azt is, ezelőtt hat héttel, mikor maga ugyanezt mondotta. Szentpáli bácsinak, aki eleinte vitatkozni próbált. De azóta egyébről sem beszélt és szegény Szentpáli bácsi végre is beadta a derekát és elhitte, hogy...
- Hogy?
- Hogy magát igazán a kiállítás csábítja Pestre.
- Hát ugyan mi csábítana, Amálka? Mondja! Olyan kedves, leányt, mint maga, ott én úgysem találok...
- Végre valami szépet is mond nekem. De hiába beszél. Én tisztán látok és...
- Mit lát, Amálka? mit lát a szemeimben? Nézzen hát bele, Amálka édes... Na!
- Nem kell, hogy a szemébe nézzek, olvasok én a lelkében úgyis. Hallottam eleget a praxi-koráról. Ez éppen elég, hogy elképzeljem a többit.
Csönd lett. Szentpáli Luló találva érezte magát s elhallgatott. Megint csak lehorgasztotta kerek koponyáját. Csak a zöldborsó héjának halk zizegése hallatszott az Amálka tenyerében, amint gyors, ügyes ujjakkal szemelt.
Tavaszi selyemkék ég alatt friss zöld lombok hintázgattak a fejük felett. A szomszédban most terelték a tyúkokat ludni s lenn, a völgyi úton, porfelhők mélyén, halk kolompszóval jöttek már hazafelé a tehénkék." Vissza