A kék öböl

Előszó

Részlet a könyvből:

"Cannery Row a kaliforniai Montereyben költészet, bűz, csörömpölés, fénypászmák, finom árnyalatok, megszokottság, vágyódás és álom szövevénye. Cannery Row alakot ölt és szétesik. Ón, acél, rozsda, faforgács,elnyűtt utak, gazos telkek, ócskavas-hegyek,hullámos redőnyű szardinia-üzemek, vendéglők, nyilvánosházak, zsúfolt szatócsboltok, laboratóriumok, csavargók tanyái - ennyi az egész. Lakóiról azt mondják, hogy szajhák, kerítők, kártyások és kurafiak. Vagyis emberek. Mert ha valaki átlát rajtuk, szenteknek, angyaloknak, mártiroknak, jámboroknak nevezheti őket.
Reggel, amikor a szardiniahalászok befejezik a fogást, a vetőhálós csónakok beevickélnek az öbölbe súlyos terhükkel és szirénajeleket adnak le. A teli csónakok egészen a partig eveznek, ahol az üzemek molója belenyúlik az öbölbe. Amikor az üzemek szirénja felbődül, férfiak és nők magukra kapják a ruhát és futólépésben szaladnak a Row-ba dolgozni. Ragyogó kocsikon érkezik meg a felső társadalmi osztály: a főintézők, számvizsgálók és tulajdonosok. Ezeket az irodák szívják fel. A városból páriák, kínaiak, polyákok özönlenek. Férfiak és nők, nadrágban, gummiköppenyben, viaszosvászon kötényben Rohanva jönnek, hogy tisztítsák, aprítsák, főzzék, dobozolják és csomagolják a halat. Az egész utca zakatol, lármázik, sikong, kerepel. A csónakokról pedig ezüst patakokban ömlik a hal. A bárkák teste egyre jobban emelkedik a vízből, végül szállítmányuk elfogy. Az üzemek tovább zakatolnak, kerepelnek, nyikorognak s ez így tart, míg az utolsó halat is megtisztították, fölaprították, megfőzték és dobozba zárták. Ekkor ismét megszólal a sziréna s a víztől csöpögő, bűzös, fáradt páriák, kínaiak és polyákok, férfiak és nők elővánszorognak és tikkadtan kelnek útra a domb felé, a városba. Cannery Row visszahull önmagába: nyugodt és varázslatos lesz újra. Hétköznapi élete visszatér. A naplopók, akik a munka zsivaja elől a fekete ciprusfa alá húzódtak vissza, megint előlopakodnak s kiülnek az üres telek rozsdás csöveire. Dora lányai is előbújnak egy kis napozásra, már ha süt a nap. A doktor kilép az Élettani Intézet laboratóriumából és bekukkant Lee Chonghoz két üveg sörért. Henri, a festő, fokszi módjára végigszimatolja a gazos telket s a bárkaépítéshez szükséges deszka, ócskavas után szaglászik. Aztán leszáll az este s Dora háza előtt kigyullad a lámpa, Cannery Rownak ez az örökös holdvilágra. Az Élettani Intézetbe vendégek érkeznek s a doktor átszalad Lee Chonghoz öt üveg sörért.
Mi módon lehetne megeleveníteni a költészetet, a bűzt, a csörömpölést, a fénypászmákat, a megszokottságot és az álmot? Amikor tengeri állatokat gyüjtünk, sok olyan parányi féregre akadunk, amelyeket lehetetlen megfogni. Összetörnek, vagy szétmálnak az első emberi érintésre. Meg kell várni, míg az áramlat rásodorja őket a kés pengéjére s akkor óvatosan beemeljük őket a tengervízzel telt palackba. Talán ezt a könyvet is így kellett volna megírni, fölnyitni az első lapot, s aztán hagyni, hadd sodródjanak bele a történetek maguktól." Vissza