Előszó
Részlet a könyvből:
Conrad György, a városi rendőrség fiatal kapitánya észrevétlen, óvatos léptekkel, csaknem osonva sietett a vastag perzsaszőnyegen és a majolikakályha boltíve alá menekült....
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Conrad György, a városi rendőrség fiatal kapitánya észrevétlen, óvatos léptekkel, csaknem osonva sietett a vastag perzsaszőnyegen és a majolikakályha boltíve alá menekült.
Félvállal a vajszínű cserepekhez támaszkodott s hol zavart, hol kelletlen, hol ijedt pillantásokat vetett a kezében tartott papírlapra.
Zenei programm volt ez a papírlap, a város leggazdagabb polgárának, Mirkovszky Mátyásnak házában tartott zeneest programmja. Többször átolvasta már míg a teát szürcsölték az apró asztalkákra helyezett áttetsző meisseni csészékből és sós meg édes süteményeket, szendvicseket harapdáltak. Ijesztően lenyűgöző és értelmetlen volt számára ez a programm az első számtól az utolsóig:
Bach: Toccata és fuga.
Händel: Serenade.
Beethoven: Paletique sonata.
Marx és Strauss-dalok . . .
És a dalok, melyeket legjobban értett, melyek belekúsztak a szívébe és átjárták, mint a tavaszi harmat a pattanó virágok szirmait, csak az est végén következtek. Addig csupa «fönséges» csupa «hatalmas» zenei élményben lesz része...
A szalon mélyéből, a hatalmas fekete zongorából komoly hanghullámok kavarogtak a Conrad György a műsorra vetett ismételt pillantás után megállapította magában, hogy ez a Toccata és a fuga. Egyiket se értette ; se a toccatát, se a fugát. Valami mégis átremegett a gerincén, halántéka körül permetezett, szemei előtt fénylett, lelkében zsongott.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal