Előszó
Ez a tanév talán a legszomorúbb tanév az iskola 66 éves történetében, de a mi életünkben biztosan az. A tanév elején Szűcs Árpádné, Kati, Kati néni váratlan halála sokszoros fájdalmat jelentett....
Tovább
Előszó
Ez a tanév talán a legszomorúbb tanév az iskola 66 éves történetében, de a mi életünkben biztosan az. A tanév elején Szűcs Árpádné, Kati, Kati néni váratlan halála sokszoros fájdalmat jelentett. Kedves kollégám még alig két hónapja töltötte be az igazgatóhelyettesi pozíciót, mikor fájdalmas halála elszakította immár örökre. Sokan kérdezték, hogyan tovább, mind ezt kérdezgettük egymástól is. Hogyan lehet innen továbbindulni. Egymást támogatva, egymást biztatva, kollégák, gyerekek, szülők szinte egymás kezét fogva, egymást segítve próbáltuk továbbrángatni egymást, valami kegyelmi állapotban, végtelen együttérzésben. Az egész évet végiglebegte Kati jósága és rajta keresztül a szeretet. Fájdalmas szép, csöndes szeretet. Azóta is... Maradjon így....
Az évkönyv szerkeszti azt kérték, írjam le, milyen volt az első igazgatóként töltött évem. Hát ilyen. Ha egy szóval kellene válaszolnom: nehéz. Talán a legnehezebb év eddigi életemben. És annyira nem is volt nehéz. Nem, mert az előző öt évben nagyszerű mesterem volt: Nagy Mária, aki emberségével, hitével, tapasztalatával, szakmai tudásával rengeteg dologra megtanított. Köszönöm neki. És annyira nem is volt nehéz. Nem, mert kollégáim mellettem álltak, és igazi csapatként tudtunk együtt dolgozni. És annyira nem is volt nehéz. Nem, mert szinte nap, mint nap éreztem a szülők bizalmát, amit az iskola irányt táplálnak.
És annyira nem is volt nehéz. Nem, mert többségében jól tanuló, rendes, becsületes diákjaink vannak, akik között örömmel dolgoznak a felnőttek.
Csöndes évünk volt...
Vissza