A karthausi

Előszó

Báró Eötvös József munkáinak teljes gyűjteménye most jelenik meg először. Egyes munkái számos kiadást értek, összes műveinek teljes gyűjteménye is megindult, de abba maradt, s politikai iratai közül ott csak főműve jelent meg: A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra. Ez az első kiadás, mely valóban összes műveit tartalmazza, röpiratait, eddig össze nem gyűjtött hírlapi czikkeit, folyóiratokban elszórt irodalmi és egyéb tanulmányait, leveleit, sőt néhány eddig kiadatlan, kéziratban hátrahagyott szépirodalmi munkáját is.
A gyüjtemény természet szerint Eötvösnek csak magyarul irott műveit foglalja magában, s elmarad három német nyelvű röpirata.
Ezek főként Ausztria belügyeit tárgyalják, melyek azóta sokban változtak. Ausztriához való viszonyunk is szabályoztatott, s az ilynemű művek annál hamarabb, s annál többet vesztenek érdekükből, minél több valósul meg belőlük. Eszméik azért nem avultak el, s bő tartalmi ismertetésöket ott találni A nemzetiségi kérdés-ről szóló tanulmány jegyzetében... Vissza

Fülszöveg

Részlet a műből:

"Egy októberi nap komor reggele borítá el ködös világát a Dauphiné felett, midőn én, eltérve az országútról, Vaureb helységéhez értem, s csak kalaúzt s öszvért bérelve magamnak, tovább menék a Grande Chartreuse felé.
A fákat az ősz nagyrészint már megfosztá lombuktól, a még rajtok maradt kevés levél, mintha szabadulását várná, sárgán vagy vörösen, s nehéz cseppekkel terhelve függe az ágakon; a füvet, mely között ösvényem kígyózott, hófehéren lepte el a dér, s a hegyekről jéghideg őszi szél lejte át a tájon, mintha a közelgő télre intené a völgy lakóit. Minden bús vala körülöttem, őszileg komor, s elhagyott. - Köpönyegembe burkolva haladék tovább, hol öszvéremen, hol a hideg miatt gyalog, s így értem az úgynevezett nagy puszta kapujához.
Most a fal megett, mely a bús vidéket a többi világtól elkülönözi, egy malom áll, mellette kis gazdaház s egyszerű kápolna, melyben az itt a monostor számára sáfárkodó karthausi miséjét mondja; egyébiránt minden elhagyott. A keskeny hegynyiláson zúgva rohan át a hegypatak, a bérczeket, a merre csak látni, fenyves erdő takarja komor zöldjével, s mihelyest a kapun áthaladtunk, vadonban gondolhatnók magunkat, ha a kis kápolna harangcsengése a kalaúzt imádságra, s magunkat arra ne intene, hogy a kört elértük, melyben annyi szenvedő, ki nagy civilisatiónk közepett csak sebeket talált, menedéket keresett." Vissza