A kápolna

Fülszöveg

A kápolna a tizenharmadik kötetem. Nem vagyok babonás, nyugodt szívvel bízom az olvasó ítéletére a temetői kápolna festésének és egy, még kezdete előtt majdnem kettétört művészpálya buktatókkal teli újraindulásának történetét.
Amikor kilépett a kápolnából, már hétágra sütött a nap, de a fold még nem száradt meg, és a leveleken vízcseppek csillogtak. Mélyen beszívta a nedves fold illatát. A temető kapujában találkozott Horvátnéval. Az asszony kosarat tartott a kezében.
- Vártam ebédre, mint máskor - mondta az asszony egy kis szemrehányással. - Azután hogy nem jött, gondoltam, kihozom az ebédet, ne maradjon éhen, de meg is nézem, nem érte-e valami baj.
- Ugyan mi baj érhetett volna?
- Leeshetett volna a létráról, összetörhette volna magát, a bezárt ajtó mellett meg is halhat, mire keresni kezdik, és betörik az ajtót.
-Nem történt semmi baj. De jöjjön, Rózsika néni, mutatok valamit.
Kivette a kezéből a kosarat, letette az egyik padra a bejárat mellett, azután kinyitotta az... Tovább

Fülszöveg

A kápolna a tizenharmadik kötetem. Nem vagyok babonás, nyugodt szívvel bízom az olvasó ítéletére a temetői kápolna festésének és egy, még kezdete előtt majdnem kettétört művészpálya buktatókkal teli újraindulásának történetét.
Amikor kilépett a kápolnából, már hétágra sütött a nap, de a fold még nem száradt meg, és a leveleken vízcseppek csillogtak. Mélyen beszívta a nedves fold illatát. A temető kapujában találkozott Horvátnéval. Az asszony kosarat tartott a kezében.
- Vártam ebédre, mint máskor - mondta az asszony egy kis szemrehányással. - Azután hogy nem jött, gondoltam, kihozom az ebédet, ne maradjon éhen, de meg is nézem, nem érte-e valami baj.
- Ugyan mi baj érhetett volna?
- Leeshetett volna a létráról, összetörhette volna magát, a bezárt ajtó mellett meg is halhat, mire keresni kezdik, és betörik az ajtót.
-Nem történt semmi baj. De jöjjön, Rózsika néni, mutatok valamit.
Kivette a kezéből a kosarat, letette az egyik padra a bejárat mellett, azután kinyitotta az ajtót, előreengedte az asszonyt, majd meggyújtotta a villanyt. A hirtelen felvillanó fényben a két szem mintha betöltötte volna az oltár mögötti teret. Tábori maga is megbabonázva nézte, most ismét másnak látta, mint néhány perccel azelőtt. Az asszony megtorpant, azután mély sóhajtással keresztet vetett.
- Uramisten! - suttogta. - Ezek a szemek a szívünkbe látnak, szegény bűnösöknek.
Hirtelen megfordult, és kilépett a kápolnából. Leült a padra a kosara mellé, a kezét még sokáig összekulcsolta, mintha imádkozna. Vissza