A kaméliás hölgy/A Clemenceau-ügy

Előszó

Hetvenhárom éves korában is "az ifjabbik" Dumas maradt: Alexandre Dumas fils; és szobrára is rávésték a "fils" szócskát, a melyet egész életén át viselt, hogy a neve ne legyen teljesen azonos azzal a névvel, a melyet apja, a nagy mesemondó, tett híressé. Pedig abban az időben, a mikor már a fiú is átköltözött az árnyékok közé, és a mikor mind a két író, a ki valaha a Dumas nevet viselte, gyors egymásutánban szoborhoz jutott: akkorára már a második író jóval túlnőtt az elsőn.
Több, mint egy félszázaddal előbb, abban az időpontban, a mikor a fiú is írogatni kezdett, az apa az irodalmi dicsőség teljességét élvezte. A színházakban az ő sikerei voltak a leghangosabbak; a nagy olvasóközönség csak az ő regényeit falta, s az ő nevével jelzett kötetek, újság-czikkek, meg regény-folytatások több fogyasztóra találtak, mint a többi nyomtatvány együttvéve; felolvasásaival új divatot teremtett s ezen a téren Europaszerte olyan sikerre tett szert, a melyet azóta se haladott meg senki. Az Alexandre Dumas névnek olyan varázsa volt, hogy - mert a regényírók legnépszerűbbike és a causeur-ök legkedvesebbike nem onthatott annyi kéziratot, a mennyi a közönség étvágyát kielégíthette volna - maga a név is bérlet tárgya és drágán fizetett árúczikk lett. Ebben az időben tehát az Alexandre Dumas név, ez az újra meg újra aranyakra váltható, aranycsengésű név csak az apát jelenthette, és nem a hasonló nevű fiút, a ki, mialatt mások az apja nevével sok pénzt kerestek, verseket és elbeszéléseket irogatott, hogy ő is nevet teremtsen magának és becsületet szerezzen a megkülönböztető "fils" szócskának. Vissza