A kamasz álma (dedikált példány)

Fülszöveg

Születési adataim három helységhez kötnek: 1927-ben láttam meg a napvilágot egy miskolci kórházban, apám hejőcsabai lakos volt, de a diósgyőri gyárban dolgozott. Csaba adta meghatározó tájélményeimet a Hejő patakkal és a Bükk erdeivel, Miskolc gimnáziumai indítottak el a kultúra ösvényein, a vasgyár esztergályosai neveltek a munkásmozgalomban és az ellenállásban.
Első költeményem négy évtizede, 1943-ban jelent meg, 45 elején egymás után két füzetben adhattam ki verseimet. A pesti bölcsészeti egyetemen 1945-től magyar-olasz szakos lettem, és "györffysta" is, de ekkor már a történelem izgatott, 48-as tanulmányokat, később könyveket fogadtak el tőlem a folyóiratok és kiadók. 1948 őszén mint megbélyegzett népi kollégista elhagytam az egyetemet, három főiskolán működtem előadóként, 49 szeptemberében az új, kétéves pártfőiskolára vezényeltek. innen kerültem 1951-ben a Sabad Nép-hez, ahol hamarosan a kulturális rovatok vezetője, majd a szerkesztő bizottság tagja lettem. 1955-ben mint "jobboldali elhajlót" leváltottak, 1956 nyarán a KEB rehabilitált.
1956 novemberének első napjaiban munkára jelentkeztem a Népszabadság-nál, de huszadika után kiléptem, s megtértem az irodalomtörténethez. Illegális politikai írásaimért 1958-ban letartóztattak, majd kilencesztendei börtönre ítéltek, 1963-ban az általános amnesztiával szabadultam. 1976-ig ismét a Petőfi-tudományban merültem el, tíz év alatt tizenöt kötetet adhattam ki, tudományos, ismeretterjesztő és szépirodalmi műveket.
1976-ban úgynevezett jogi rehabilitációban részesítettek. Azóta az Új Tükör szerkesztőségében dolgoztam.
Nemzedékem az utolsó ama generációk közt, melyek a tőkés rend elleni küzdelemről nem csak olvasmányélményeket szerezhettek. Mivel kamaszfejjel kezdtem gyűjteni a történelmi cselekvés tapasztalatait, erkölcsi kötelességemnek érezem, hogy a magam műfajaiban fel-felidézzem nemzeti tragédiákban nem jutányos áron megfizetett tanulságaimat.
Cikkeim mostani gyűjteménye tehát közelmúltunk történelméhez kapcsolódik, nem titkolt, sőt kinyilvánított személyességgel. Erre utalt a kötet alcíme is - önéletrajz, cikkekben elbeszélve. A széptanban járatos olvasók tudják, hogy az "önéletrajz" helyett "tragédia" olvasandó, ezért befejezésül hadd rögzítsem: e magasztos fogalom nem rám, hanem történelmünkre utal. Az én életem nem lett tragikus, sőt szerencsésnek mondható: szerény posztokon, de mindig egy világtörténelmi harc sűrűjében lehettem küzdő s egyszersmind megfigyelő. Mindez arra kötelez, hogy a pálya végéhez közeledve előadjam egy tanú tényeit és következtetéseit. Vannak dolgok, amelyeket mások nem mondhatnak el az ember helyett. Vissza