A jubilánsok

Előszó

Tolnai Lajos sanyarú ifjú évek után elfogadta a marosvásárhelyiek meghívását. Erdélybe ment református papnak. Lelkesen, dús munkakedvvel és nagy reményekkel indult útjára, de csakhamar csalódások tömege érte. A magyar irodalomban még elevenen érezhetők voltak a romantika utórezgései, Jókai a szépprózában továbbra is romantikus életszemléletet érvényesített. Tolnai azonban realista volt, a rideg, mindennapi valóság talán legnagyobb, de mindenesetre legteljesebb magyar ábrázolója a XIX-ik században. A magyasr valósággal nézett szembe s ez a valóság fölötte kiábrándító volt. Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc egy nagy társadalmi katarzisnak, egyetemes megtisztulásnak lehetőségeit is magában rejtette. A forradalom s a szabadságharc egy nagy társadalmi katarzisnak, egyetemes megtisztulásnak lehetőségeit is magában rejtette. A forradalom s a szabadságharc bukása természetesen ennek a katarzisnak a lehetőségét is megsemmisítette. Az elit, a legjobbak serege elpusztult a szabadságharcban s az utána következő korszakban. Így van ez mindig a szükségszerű forradalmak erőszakos bukása után: a tiszta anyagot, a holnap kovászát durván földbe tapossák, az önmagukat túlélt rétegek pedig továbbra is kezükben tartják a hatalmat s helyes, egészséges, természetes társadalmi kiválasztás helyett hamis tekintélyrendszer épül az elnyomott közösségre.
"A jubilánsok" című regénye különösen alkalamas arra, hogy Tolnai Lajos világába kalauzoljon mionket. Ez a regény a kiegyezés korának egyetemes társadalmi romlását, illetve romlottságát ábráz olja, - pártokon, irányokon és osztályigazságokon túl a kor gyökeréig világít. Emellett: páratlan élethűséggel ábrázolja a szóbanbforgó kor légkörét és figuráit. Az olvasó azonnal ráébred Tolnai erkölcsi magatartásának lényegére: igazat mer mondani mindenfelé, nincsen lekötelezve egyetlen irányban sem. A javítás vágya, az igazmondás izgalma és a szókimondás bátorsága olyan elemi tűzzel hevíti, mint valamikor a XVI-ik század hősi prédikátorait.
Vissza