A jogi személy elméletének átalakulása

Előszó

Ez a dolgozat a szervezetek jogalanyiságával, avagy ismertebb nevén a jogi személy elmélet legújabb fejleményeivel kíván foglalkozni. A jogi személy eredeti tana - amely, mint Tietze helyesen megállapítja - voltaképp sossem volt lezárt, nem volt teljesen egységes (és talán végérvényesen lezárni sohasem lehet), Wieacker szerint az európai jogtudomány talán legjelentősebb gondolati teljesítménye volt a 19. század második felében, illetőleg a 20. század első évtizedeiben. Ez a koncepció azonban, amelyet a liberálkapitalista-individualista világnézet alapján - számtalan irányzata ellenére - relatíve egységesnek kell tekintenünk (hiszen az egyes irányzatok nemcsak konkurráltak egymással, de ki is egészítették egymást), az 1960-as évektől kezdődően Nyugaton "erősen imbolyog", viszonylagos stabilitását is elvesztette. Számtalan gyakorlati jelenség tapasztalható, amely a klasszikus alapelveket cáfolja, és ennek megfelelően a jogirodalomban is újabb és újabb elméletekkel találkozhatunk. Mint ahogy Friedmann írja a Legal Theory-ban, a jogi személy dogmatörténetileg kialakult elmélete, illetve a vállalati jog, a társasági jog, a konszernjog, valamint az egyesületi jog konkrét gyakorlata szemmel láthatóan eltér egymástól. Vagy ahogy Schanze rámutat: a jogi személyt megalapozó dogmatörténetileg kialakult elvek alapján a modern gazdasági szervezetek perszonifikációs és legitimációs problémáit megoldani nem lehet. Lám, beválik Jhering jóslata, hogy a kötelmi joggal szemben, amelyet a római jogban (helyesebben a római jog alapján a pandektisták) annyira kidolgoztak, hogy manapság csak kiegészítésekre van szükség, "a személyegyesüléseknél még sok mindent fog a jogtudomány találni". Vissza