A jegyesek I-II.

Előszó

MANZONI ÉLETE ÉS MUNKÁI.

A mult század legnagyobb olasz költője Milanóban született, 1785. márczius 7-ikén, Manzoni Pietro gróf és Giulia Beccaria házasságából. Apja egyszerü falusi gazda volt, anyja pedig a világhírű jogtudós, Beccaria marchese nagymüveltségü leánya. A szülők nem nagyon tudtak megférni egymással és keveset voltak együtt, fiuk születése után tíz évvel pedig nyíltan is szakítottak; az apa Caleottóban maradt, hol birtokán gazdálkodott, az anya meg Carlo Imbonati nevü barátjával Párisba költözködött s 1805-ig ott is lakott.
Alessandro ez alatt végigjárta iskoláit Meratéban és Luganóban, a honnan később Milanóba került, a barnabita-atyák kollégiumába. Ott tanult egész tizenhatodik évéig s miután tanulmányait befejezte, pár esztendőt a lombárd fővárosban töltött. Ebbe a korba esik első irodalmi munkássága; mint tizennégy éves gyermek már Pariniért és Montiért rajongott. Az elsőt elnevezte »isteninek«, az utóbbi halálára pedig föllengős verset irt. Ez időtájt irodalmi izlése Monti mintájára »klasszikus« volt s »A szabadság diadalá«-ban, mely legelső fönmaradt költeménye (1801-ből), megszemélyesített eszmék és szellemek szerepelnek. Monti után Alfierit, a legnagyobb olasz tragikus költőt utánozta, a saját maga arczképét irván le egy gyönge szonettben; majd Foscolo modorában irt költeményt Dantéről s végre Panni babérjaira vágyott abban a három szatírájában, a mely ifjúkori kísérletei közt legjobban sikerült. Vissza