A Jegyesek

Előszó

A legjobb olasz regényt, mely a világirodalom legkitűnőbb történeti regényeinek egyike s egyúttal a keresztény szellemű regényköltésnek máig felül nem mult őse, veszi ez átdolgozásban a szíves olvasó. Szerzője, a milánói Alessandro Manzoni (1785-1873) szabad szellemű, klasszikai ízlésű versekkel indult meg írói pályáján, de egy párizsi útjának élményei hamarosan a romantikus irány hívévé és buzgó katholikussá alakították át, mely utóbbi eredményben nagy része volt egy mélyen vallásos konvertita leánnyal kötött házasságának is. Első új korszakának a képzelet merész röptével s az érzés lángoló hevével írt művei: vallásos himnuszai és történeti tárgyú drámái. A himnuszokban a karácsonyt, Urunk kínszenvedését, feltámadását, a pünkösdöt és Szűz Máriát énekli meg, az őskereszténység lelkesülésére emlékeztető ihletettséggel, úgyhogy a vallásos költészet legkiválóbb alkotásai közt vannak számontartva. A passióról szólót az egyház nagypénteki példájának szellemében az elvakult zsidóság megtéréseért való fohásszal végzi. Ezek a versek megszerezték az ifjú költő számára a világ akkor leghivatottabb műbírájának s egyben legnagyobb költőjének: Goethének elismerését. Nagyra értékelte Goethe Manzoni színdarabjait is, melyek elé a németek számára megjelent jénai kiadásban méltató bevezetéseket írt, költőjüknek nemcsak hatalmas alkotóerejét, hanem ábrázolásainak tisztult világosságát és mély történeti sutdiumait is kiemelve bennük. Mintha sejtelmét fejezte volna ki ezzel, hogy Manzoni nem szegődött a romantikus irány végleges hívének, hanem tovább fog fejlődni az élethív ábrázolás, a nemes értelemben vett realizmus felé, vagyis anélkül, hogy lerakná a képzelet szárnyait vagy búcsút mondana költészete emelkedett, hitéből merített szempontjainak. Valóban úgy is történt. Vissza

Fülszöveg

Egy Milánó környéki faluban, a XVII. század első felében egy fiatal mátkapár készül boldogan az esküvőre; kihirdették már őket, elkészült a kelengye is, már csak a papi áldás van hátra. Miért kezd hát egyszerre homályos magyarázkodásba, miért húzza,halasztja a szertartást a nyájas-kenenetes don Abbondio tisztelendő úr? Renzo és Lucia nem tudják még, hogy a környék mindenható urának brávói fenyegették meg a papot, hogy ő áll boldogságuk útjába, mert szemet vetett a szép Luciára. S nem sejtik azt sem, mikor szülőfalujukból éjten-éjjel elmenekülnek, hogy mennyi hányattatás vár még rájuk, hogy egyszerű sorsukba beavatkoznak egy számukra ismeretlen világ hatalmai, jók és gonoszak, nagyurak és egyházi méltóságok, mindenre kész haramiák, lelketlen poroszlók - és hősünket egyszer csak sodorni kezdi a történelem: tanúja a nevezetes milánói éhségtüntetésnek, az 1630-as nagy pestisjárványnak, az olasz fejedelemségek, a spanyol és osztrák hódítók fel-fellobbanó marakodásának. S milyen színesen, milyen drámai erővel jeleníti meg Manzoni a történelem és a személyes sors megsűrűsödő pillanatait! Milyen éles szemmel néz az emberi lélek mélyeire, milyen nagyszerűen festi hőseit, nemes indulatok, apró gyarlóságok, gonosz szenvedélyek hordozóit! Vissza