A jászberényi ferences templom története

Előszó

Egy levélidézetet szeretnék közreadni. A levél Budapesten kelt, 1977. február 1-én. Írója az a dr. Szántó Konrád ferences teológiai tanár, aki 1974-ben az Ecclesia Kiadónál jelentette meg A jászberényi Ferences templom története (1472-1972) című munkáját. A levél címzettje néhai édesapánk, Sáros András volt.
"Kedves Bandi! Melegen gratulálok kitűnő munkádhoz, mely sokkal jobb, egységesebb és használhatóbb, mint az enyém! Ezt őszintén mondom! Jobban kitér a helyi dolgokra, érthetőbben megmagyaráz mindent, mint ahogy én tettem. Sokat tanultam belőle! Bárcsak minél előbb nyomdába kerülhetne!"
Kezdte mindezzel azt a levelét, ami e könyv "lektori jelentésének" is tekinthető. Azóta huszonhét év telt el, s most végre nyomdába kerülhetett a KÉSZ Jászberényi csoportjának jóvoltából édesapánknak ez a munkája is, egy sorozat második tagjaként, követve "A jászberényi Főtemplom története" címűt.
Az előkészítés során elhatároztuk - mint tettük azt az előző könyvnél is - hogy mindenben ragaszkodunk apánk eredeti kéziratához. A huszonhét év azonban lehet pokolian hosszú idő is. Az örökösök jogán azonban egy vagy két helyen mégiscsak "belenyúltunk" az eredeti szövegbe. Mert ma már nem tudja mindenki, hogy mik is voltak a szocialista brigádok, meg hogyan is "festett" az akkori "társadalmi munka". Micsoda meggyőzőerő kellett ahhoz, hogy egy szövetkezet ily módon "segítsen" az egyháznak. Miközben nem történt egyéb, minthogy ezek az emberek városuk történelmét "ápolták". De ez akkor "vállalás" volt. Nem is akármilyen.
De be kell valljak még egy dolgot. Édesapám akkori kéziratához - annak aktív részeseként - irányításával összeállítottunk egy "komplett" képanyagot. Ami ma már sok mindennek nevezhető, csak talán komplettnek nem. Másfelől, az akkori fotók fekete-fehér képek voltak. S, miként a sorozatnyitó könyv is színes, teljesen természetes, hogy ez sem lehet más. Értelemszerűen közreadjuk az "akkori"képek zömét is, mert bizonyos darabok a mai színesekkel összevetve igazán hű krónikásai az azóta eltelt időnek. ezen esetekben a párhuzam néha szinte leltárszerűen jelenik meg. De, hogy egy teljesen másféle példát is említsek, ilyen a kolostor kvadrumának közepén, mára teljes szépségében helyreállított kút képe, aminek tetejét - vágya szerint - kovácsoltvas rács fedi.
A történetírás képtelen vállalkozás. Valahogy majdnem ugyanígy írtam ezt az előző könyv előszavában is. Az abszurd vele az, hogy csak abbahagyni lehet. Befejezni nem. Sohasem is állította senki, sem apánk, sem más, hogy ez a könyv befejezett lenne. De ezen nehézkessége, hátránya, egyben előnye is. Mert animatív, mert folytatásra serkent. Mert a kíváncsiság nagy úr.
Mint ahogyan történt ez itt is. Sokan hiányolták, sokan szerették volna a "történet" folytatását. Mert, mint írtam, a huszonhét év lehet pokolian hosszú idő is. Mert azóta is mennyi minden történt. Történtek jó és történtek rossz dolgok. Az utóbbiakra az egészséges lélek nem szívesen gondol, pedig a szentélyt és a főoltárt "ért" legutóbbi "felújítás" sajnos ezek közé tartozik. Nem tisztem megítélni a - minden bizonnyal jó szándékból történt - tévedés mértékét. De a tény ettől még tény marad. A művészetek talán legfélelmetesebb ellenfele a dilettantizmus.
A korszellemmel járó technika a Barátok templomát sem kerülte el. A felújítások, a korszerűsítések, a technikai fejlesztések egész sorát lehet említeni. Ezek, és természetesen minden egyéb fontos történés zárszóként csatlakozik a könyvhöz, egyféle "folytatásként", mintegy kiegészítve azt. De ugyanilyen szándékkal csatoljuk a könyvhöz az itt szolgáló parkusok névsorát is.
Mindazonáltal én őszintén hiszem, hogy születnek még olyan "berényiek", akik legalább olyan odaadással, lelkiismeretességgel, s tudományos alapossággal vállalják a történet "folytatását", mint tette azt édesapánk.
Budapest, 2004. május 31.
A Sáros család nevében
Sáros László Vissza