Réztábla a kapu alatt

Előszó

Részlet a könyvből:
1924 októberében, késő délután, kopottruhás fiatalember bámult ki a harmadosztályú fülke ablakán. A vonat csaknem üresen kapaszkodott felfelé a völgyön keresztül, a walesi tartomány déli részének legkietlenebb vidékén. Manson reggel óta utazott, kétszer is át kellett szállnia, de most már közeledett célja felé. Itt vár rá, e sivár elcsufított tájon, életének első állása, orvosi pályafutásának kezdete. Fárasztó utazás volt. De még hosszabbá tette a türelmetlen várakozás. Ezen a szárnyvonalon nem volt dupla sínpár. Jobbra és balra hegyek ágaskodtak a ködös ég felé. Záporeső verte a fülke ablakát. Lépten-nyomon megkezdett tárnák éktelenítették el a hegyoldalt - megannyi sebforradás a táj piszkos testén. Fekete salakdombok. Imitt-amott sovány juhok őgyelegtek, hiába kutatva legelőért. Se fű, se bokor, csak néhány satnya fa, komor kísértetek a csüggesztő kopárságban. A sinek fordulójánál vörösen izzó kohó tűnt fel, körülötte néhány munkás hadonászott derékig meztelenül. Bódék és szerszámok egymás hegyén-hátán. De ezek se tudták megszakítani a tájkép nyomasztó egyhangúságát. Manson mély lélekzetet vett. Lerázta magáról a kedvezőtlen benyomásokat. Tele volt energiával. Az ő számára ez a vidék nem temető, hanem első tevékenységének szintere, csupa vidám reménységé, egy szép jövő ígérete. Már besötétedett, amikor - félórával később - a vonat hirtelen megállt. Megérkeztek Blenelly-be. Ez volt a vonat végállomása, de mintha a világ vége lett volna. Manson megragadta bőröndjét, és leugrott a perrónra. Mohón körülnézett: vajjon várja-e valaki?
A füstös lámpa alatt sárgásarcú öreg ember állt, homlokába csapott kalappal, hosszú gumikabátban. Vissza